Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)
Szenczi László: A népi demokrácia közoktatási rendszerének kialakítása Tolna megyében (1945-1948) • 501
Az egyházak saját hatáskörükben központilag hajtották végre az átszervezést főtanfelügyelőségeik révén. Az eredményt a rk. egyháznál a IX. sz, püspöki körlevél közölte: A 120 rk. nép- és egyéb típusú iskola megoszlása az átszervezés után így alakult (az átszervezés előtt volt 90 rk. népiskola, 24 uradalmi rk. népiskola, 2 rk. szerzetes népiskola, 1 rk. gimnázium, 1 rk. tanítóképző és 2 rk. polgári iskola): önálló általános iskola 25 együttműködő ált. iskola 4 körzeti központi iskola 4 körzeti tagiskola 5 fiók-általános iskola 54 népiskola maradt 13 ált. iskola szempontjából számba nem vehető iskola 15 ebből 1 dombóvári gimn., 1 dombóvári tanítóképző összesen 120 Az utóbbi 15 iskola csak statisztikailag szerepel, csonka vagy beolvadt iskolák ezek. Az rk. átszervezések legfőbb hibáit a következőkben állapíthatjuk meg: 1. Az rk. egyház a más jellegű iskolákkal váló együttműködést nem engedte meg (pl. Faddon, őcsényben stb.). 2. Qlyain helyeken is szervezett önálló általános iskolát, (ahol annak sem személyi, sem tárgyi feltételei nem voltak, s azt a helyi érdekeltek sem javasolták pl. Kocsolán 4 tanterem és 4 tanító ellenére, Mözsön a ki- és betelepülés okozta gondok ellenére, Pincehelyen 4 tanító és 2 tanterem ellenére stb. 3. Anyaiskolániak csakis rk. jellegű iskolát jelölt Iki minden esetben, még akkor is, ha a fiókiskola távol volt (az anyaiskolától. Ez iaz együttműködést teljesen lehetetlenné tette. A ref. és ev. felekezet átszervező munkájának legfőbb fogyatékossága az volt, hogy a felekezeti központok a jóváhagyó határozatokról a tanfelügyelőséget nem értesítették, így nehezen lehetett figyelemmel kísérni, s államilag ellenőrizni a rendelkezések betartását. Az átszervezés előtt 36 ref. nép- és egyéb típusú iskola volt a megyében (35 ref. népiskola, 1 ref. gimnázium). Ezek az átszervezés után így oszlottak meg: önálló általános iskola 6 együttműködő ált. iskola 4 körzeti központi iskola 1 fiók^általános iskola 8 népiskola maradt 11 ált. isk. szempontjából számba nem vehető, csak statisztikailag szereplő iskolák 6 ebből 1 gyönki gimn összesein 36 533