Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szenczi László: A népi demokrácia közoktatási rendszerének kialakítása Tolna megyében (1945-1948) • 501

Az ellenforradalmi rendszer kultúrfölényét hangoztató szólamokkal el­lentétben a tények azt mutatták, hogy Magyarországon a Horthy-korszak ide­jén az elemi iskolák igen nagy hányada osztatlan. A teljes kép a következő: 8 az 1 tanítás iskolák aránya 49,5%, a 2 ibamáltóte isfooÜJák aránya 24,3%), a 3 tanítós iskolák aránya 7,9%, a 4 tanítós iskolák aránya 5,3%, a 4-nél több tanítós iskolák aránya pedig 13%. A népiskolákban egyálta­lán nem volt szakosított oktatás. E tekintetben a Tolna megyei helyzet csak valamivel jobb. Itt ugyanis kevesebb a tanya és a puszta, ennek ellenére nem sokkal jobb a helyzet. A fennen hangoztatott kultúrfölénynek mondanak ellent a lakosság mű­veltségi színvonalát jelző alábbi megyei 'adatok is : 9 1930 1941 felsőfokú iskolát végzettek aránya legalább 8 középiskolai osztályt végzettek aránya legalább 4 elemi iskolát végzettek aránya nem ír, nem olvas Az ellenforradalmi idők kultuszminisztere kénytelen elismerni, hogy a Horthy-időszak Magyarországában a 8 millió lakos közül 1 millió az analfabé­ta. 10 Megyénkben a számuk 1938-ban 20 847, de még 1941-ben is a 6 évesnél idősebb lakosság 7,3%-a nem tud sem írni, sem olvasni. 11 A helyzetet csak sú­lyosbítja, hogy ugyanakkor a csak elemi iskolát végzett lakosság 26%-a nem jutott tovább a négy osztály elvégzésénél, holott már 1868-tól 6 osztály volt tör­vényesen kötelező mindenki számára. A táblázatból szembetűnő, hogy különösen magas az analfabéta nők ará­nya. Az elemi iskolánál magasabb iskolai végzettségűek aránya — főként a fő­iskolai végzettséget tekintve — roppant 'alacsony. S mindezt tetézi az, hogy a 11 éves „fejlődés" szinte csak tizedszámokfoan, tizedszázalékokban mutatkozik meg. Mindez azt bizonyítja, hogy az ellenforradalmi rendszer a széles tömegek — a néprétegek — kultúszszintjét igyekezett alacsonyan tartani megyénkben is. Különösen a dolgozó osztályok gyermekei szorultak ki csaknem teljes egészében a közép- és felsőfokú iskolákból. A Tolnamegyei Hírlap 1942. március 74 száma erről közöl adatokat: férfi nő együtt férfi nő együtt % % % % % % a 2,1 0,2 1,1 2,2 0,3 1,2 5,7 1,6 3,6 5,9 2,0 3,9 75,6 72,1 73,9 80,2 77,5 78,8 7,5 10,1 8,8 6,5 8,0 7,3 503

Next

/
Thumbnails
Contents