Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

nyújtottak a katonáskodó rácoknak, de a magyar király is segítette őket: 1696ban felmentette őket az adó- és porcióadás kötelezettsége alól. Így pl. Döbröközön 101, Grábócon 60, Palánkon 48, Tamásiban 35 gyalogos és lovas katona családja élvezett kivételes elbírálást. A felszabadulást követő legrészletesebb 1696. évi népesség-összeírás 459 rác családra terjedt ki. Palánkon 58, Grábócon 34, Tolnán 29, Pakson 28, Ozorán 25, Döbröközön 15 rác családot számláltak. Ezenkívül a lakott települések majdnem mindegyikében a magyarok szomszédságában néhány rác család is élt. (Már ehelyütt is meg kell jegyeznünk, hogy csak az adóköteles családokat vették — úgy-ahogy — számításba. Ennél lényegesen több rác élhetett a megyében, így pl. Döbröközön sem csupán 15 család lakott, hiszen 3 év múlva az executio idején kb. 200 rác házat fosztottak ki a magyar fegyveresek.) A vármegyének sok baja volt a különleges elbírálást élvező és meglehetősen zabolátlan, amellett fegyverrel is rendelkező rác férfiakkal. A sok súrlódás nem egyszer véres összecsapássá fajult. Ezek közül is a legnevezetesebb az ún. „döbröközi eset". A vármegye megelégelte már, hogy a döbröközi rác fegyveresek a szolgabírákat, majd Eszterházy Pál nádor dombóvári tiszttartóját bebörtönözték, ezért a nádor engedélyével, fegyveres segédlettel végrehajtást (executiót) indított Döbrököz ellen. A mintegy ötszáz főre becsült magyar fegyverforgató szívből örült, hogy végre jogcímük lett a rácokkal való leszámolásra. A rajtaütésre 1699. május 31-én, a vasárnapi istentisztelet idején került sor. Ha hinni lehet némely tanúvallomásnak, akkor a leszámolás a török idők ún. „hajdú-járásaira" emlékeztetett. A katonaság körülvette a rác templomot, a fegyverropogás zajára a rácok kicsődültek az utcára, mire a magyar fegyveresek letépték róluk az ékszereket és jobb ruhadarabjaikat. Ezután behatoltak a templomba. Az ezüstedényeket és a templom pénzeit magukhoz vették, a berendezéseket összezúzták, az imakönyveket széttépték és a templom körüli mocsárba hajították. A szertartást végző kalugyereket félholtra verték, az ellenálló férfiakat megsebesítették és vízbe fojtották. Amikor ezzel végeztek, sorra járták a házakat, minden mozdítható értéket, köztük a szarvasmarhákat, elhurcolták. Az igali és kaposvári helyőrségek kapitányai hiába bizonygatták ártatlanságukat, ti., hogy a rácok életében és javaiban nem esett nagyobb kár, a tény mégis az, hogy röviddel a dúlás után a falu az elnéptelenedés útjára lépett. Néhány hónap múlva 35, egy év múlva már csak 9 rác család élt Döbröközön. Tolna, Bács és Baranya megye ráclakta falvaiban kerestek menedéket (pl. Apar, Baja, Görcsöny, Janya, Kéty, Mohács, Tevel stb.). A döbröközi rácok nem tudták elfelejteni a sérelmeket, visszakövetelték javaikat. 1703. augusztus 24-én Aparon vezetőik összeültek tanácskozni és kijelentették, hogy akár száz éven át is keresni fogják igazukat. Nem kellett száz évig várniok, már a következő év tavaszán alkalmuk nyílt elégtételt szerezniök. A gyújtózsinórt a kurucok adták a rácok kezébe azáltal, hogy amikor 1704. január 17-én bevették Dunaföldvárt, kardélre hányták azokat a rácokat is, akik egyébként behódoltak Rákóczinak. Ekkor a rácok a magyarlakta települések kifosztásával, a menekülni nem tudó lakosság felkoncolásával bosszúvágyukat kielégítvén, visszahúzódtak a Dráván túlra.

66 Ilyen előzmények ismeretében került sor hét év múlva, 1711 tavaszán a rácok visszaköltöztetésére Tolna megyébe. A kuruc—labanc háború akkora pusztulást idézett elő emberi életben és anyagi javakban egyaránt, hogy az új hon50