Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Dóka Klára: Lecsapolások öntözések Tolna megyében (1885-1948) • 381

folyamatot, a belterjes gazdálkodás miatt szükséges rétek kiszáradását kívánták megakadályozni. Tolna megye vizeinek rendezése a XVIII. század végén, a XIX. század első felében végrehajtott és az ezt követő lecsapolás, patakszabályozás megváltoztatta a mezőgazdaság helyzetét. Az öntözéses gazdálkodás elterjesztése ugyanakkor a túlzott kiszáradástól volt hivatva megmenteni a földet. Mint a korábbi vizsgálatoknál láttuk,

153 a mocsárvilágból felszabaduló területek a XIX. század második felében fokozatosan rétek, legelők, majd szántók lehettek, azonban a századfordulótól az állattenyésztés és a kertgazdálkodás szerepének növekedése konkrét esetekben a rét-legelő-szántó fő tendenciától eltérő, egyéb változásokat is eredményezett. Az ártéri kertgazdálkodás csökkenése mellett megjelent a bolgárkertészet, aminek fejlődését az öntözés biztosította. Különösen elősegítette az 1930-as évek elején végrehajtott általános patakszabályozás, amelynek nyomán a csatornázott patakmedrekből a vízkivétel lehetővé vált. A lecsapolások következtében — mint a példákból láttuk — a falvak egy részének határa szárazabb lett, csökkentek a rétek és legelők, rendszerint a szántóföldek javára. Azonban a földművelés térhódítása mellett a belterjes állattenyésztés szükségessé tette az intenzív rétgazdálkodást. Ezért több községben, a mocsarak lecsapolása után hosszabb ideig a területet rétként művelték, illetőleg a lecsapolást, patakszabályozást úgy hajtották végre, hogy a felszabaduló terület továbbra is rétként használható legyen. így egy sor érintett községben a rétek területének megnövekedésével találkozunk. (Pl. Bátán 1895 és 1935 között 800 kat. holdról 1513 kat. holdra, Döbröközben 358 kat. holdról 568 kat. holdra, Kölesden 206 kat. holdról 294 kat. holdra, Medinán 243 kat. holdról 405 kat. holdra, Pálfán 224 kat. holdról 324 kat. holdra, Regölyön 255 kat. holdról 253 kat. holdra növekedett a rétek nagysága). A legelők a megye valamennyi községében csökkentek. E tendencia a belterjes állattartásra, másrészt a szántóföldi termelésre vezethető vissza. A lecsapolások alkalmával is arra törekedtek, hogy a meglévő legelőket szántókká szárítsák, ugyanakkor nem volt általános cél az, hogy a lecsapolt mocsarak kaszállók helyett legelőikké váljanak. A XVIII—

XX. századi vízimunkálatokat tekintve alapvető sziemléletváltozással találkozunk. A XVIII—

XIX. századi vízszabályozásoknál a földszerzési törekvések döntőek voltak. A szabályozási tervek készítői arra törekedtek, hogy minél több terület mentesüljön az árvizektől, váljék száraz területté, hogy művelhető szántóföld legyen. Még a helyi viszonyokat igen jól ismerő Beszédes József és Halász Gáspár is hullámzó búzamezőket képzeltek el a szabályozott területeken, és mocsarak eltüntetésén kívül elsősorban arra fordítottak gondot, hogy a folyók vízerejét a megtermelt gabona feldolgozására használhassák. Az első öntözési tervek — megvalósíthatatlan és primitív formájukban, szintén a szántóföldi növénytermelést szolgálták volna. A későbbi fejlődés útja azonban bizonyos fokig eltért az elődök elképzeléseitől. A feudális korból örökölt, szántóföldek utáni vágy fokozatosan alábbhagyott, a lakosság rájött arra, hogy a természeti adottságokat akkor is kihasználhatja, ha egyébként erőteljesen beavatkozik a természet rendjébe. Erre mutat a rétek megőrzésének szándéka, az ősi kertészet újjáélesztése, vagy a tógazdálkodás, amely a természetes völgyekben, hajdani morotvákban és holtágakban, a korábbi mocsarak helyén már az embert szolgálta. 403