Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Dóka Klára: Lecsapolások öntözések Tolna megyében (1885-1948) • 381

közvetlen műszaki felügyelet nélkül történt. A birtokosok a községi elöljáróságon keresztül tartották egymással a kapcsolatot, és a pénzt is maga az elöljáróság — adó formájában — szedte be. Az ilyen elszigetelt tevékenységhez képest a társulati munka sokkal szervezettebb volt, itt főként a műszaki felügyelet hiányzott. Tolna megyében az 1890-es évektől találkozunk rendszeres patakszabályozásokkal. E munkák általában az első világháborúig elhúzódtak, majd 1914-től az 1930-as évekig legtöbb helyen szünetelt e tevékenység. 1894-ben a Tótvölgyi Sét medrét tisztogatták, amelynek szabályozásra kerülő része 3270 m volt. Az érdekeltségi terület, amely öcsényben f eküldt, 873 kat. holdat és 599 négyszögölet tett ki.

37 1895-ben került sor a Kapós egyik mellékvízének, a Szamoiy-regölyi vízfolyásnak jókarba helyezésére. Itt összesen 41 érdekelt volt, akik mindössze 52 kait. hold 305 négyszögöl mentesítendő területtel rendelkeztek.

38 1897-^ben készült el a kultúrmérnöki hivatalban a Nagydorogi-vízfolyás szabályozási terve, amelyre 1901-ben adtak vízjogi engedélyt. E vízfolyást 5940 m. hosszban, a Holt-Sárvíztől a Dudástói-malomig kellett szabályozni, amihez két mellékárok tisztogatása is járult, összesen 1240 m hosszúságban. Az érdekeltségi terület 119 kat. hold, 386 négyszögöl volt.

39 1913-ban került sor Bonyhádon a Budai úti árok rendezésére, amely a bonyhád—zombai útról lefolyó vizet vezette le,

40 és 1915-ben kezdték meg a Kömlődi-vízfolyás szabályozását, amely azonban a háború miatt már nem fejeződhetett be.

41 Az első világháború kitörése után a patakszabályozások többnyire abbamaradtak. Az egyik probléma a rossz gazdasági helyzet és az általános pénzhiány volt. Az egyes községek nem tudtak pénzt áldozni ilyen munkákra. Súlyos nehézséget jelentett az is, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő munkaerő, a napszámos- és kubikosmurika pedig rendkívül drága volt. Az 1929-től kezdődő gazdasági válság idején azonban mind több alföldi földmunkás keresett megélhetést — és kívánt igen olcsón elhelyezkedni különféle építkezéseknél. Mivel a patakszabályozások, lecsapolások rendszerint kézi erővel folytak, minden ilyen munka költségei csökkentek. 1929nben a Nagykonda-patak medrének rendezésére került sor, 1385 m hosszúságban. A patak torkolatánál, a Kapos-parton zsilipet építettek. Az érdekeltségi terület mindössze 19 kat. hold 485 négyszögöl volt. Az építkezést műszakilag a Székesfehérvári Kultúrmérnöki Hivatal irányította, és a járási szolgabíró volt felelős a befejezésért.

42 1929-ben szabályozták Tengőd és Szemcséd község (ma Iregszemcse) határában az Okrádi-patakot is, 3682 m hosszúságban. Az érdekelségi terület 43 kat. hold 1356 négyszögöl volt. Mivel tartottak a munka befejezése után a meder feliszapolódásától, ezért gondoskodtak a rendszeres kotrás megszervezéséről. A két község elöljárósága vízügyi bizottságot választott, amely a kultúrmérnöki hivatal véleményét figyelembe véve kidolgozta javaslatát a meder fenntartásáról.

43 A patakok szabályozásánál változást hozott az említett 1931:15. te, amely a munka irányítását egységessé tette. Ettől kezdve a kultúrmérnöki hivatal készítette a szabályozási terveket, és műszaki személyzete felügyelt a munka végrehajtására. A helyi érdekek biztosítása céljából véleményező bizottságot hoztak létre, a községek képviselőiből. Nemcsak az olcsó munkaerő állt rendelkezésre a patakok szabályozásához és a lecsapolásokhoz, hanem indokolt esetben államkölcsönhöz vagy segélyhez is jutottak, ami a munkát meggyorsította. A megye fontosabb patakjainak rendezését így néhány évtized alatt meg tudták oldani. 388