Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)
Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33
raktárba elszállítsák. Robotot nem kell teljesíteniük, hanem azt megváltják (az igás jószággal bírók 2 forinttal, a „marhátlanok" 1 forinttal). A szőlőművelés hatévi adómentességet élvez. A malomépítés is megengedett számukra, s azt 3 év leteltével az uraság csak a község teljes kártalanítása után veheti birtokba. Az uradalmakhoz tartozó községek lakói (Tengőd kivételével) bérlők és taksások. A gazdák bérleti díja, mint láttuk, évi 2 forint, míg a zsellérektől 1 forintot szednek. Tengőd magyar örökös jobbágyai negyedévenként 2 forinttal adóznak, robotot emiatt nem is kell teljesíteniük. 5 Dunaföldvár telepítési szerződése Nagyszombat városában kelt 1713. március 29-én. Mednyánszky Ferenc László földvári apát (zólyomi esperes és esztergomi kanonok) a dunaföldváriak többszöri sürgetésére válaszolva a következőkre határozta el magát: 6 1. Maguk választhatnak elöljárókat, köztük a bírót, majd megerősítés végett fel kell azokat terjeszteni. 2. Peres ügyeik elintézése a városbíróra tartozik. A bíró által kiszabott pénzbírság egyharmadát templomuk rendbehozatalára fordítják. Aki igazságtalannak tartja a bírói ítéletet, az úriszékhez fordul. 3. Mindenki kedvére halászhat, a halkereskedelem azonban az uraságot illeti meg. A város határát tetszés szerint használhatják, a szokásos kilenced megadása után. 4. A 3 éves adómentesség lejártával (mivel sem szántani, vetni és betakarítani az uraság földjén nem kötelesek) az anyagi helyzettől függően 1—5 forint bért kell fizetniök, ezenkívül fedezniük kell az uraság hivatalos útjainak költségeit. 5. Terményeikből és az uraság erdeiben hizlalt sertéseikből tizedet adjanak; a 3 adómentes év lejárta után szőlőtized is megilleti az uraságot. 6. Az uradalom tiszttartójára van bízva, hogy kinek adja bérbe a halászati jogot. 7. A halak, vadak és madarak Nagyszombatba való szállítása a lakosok kötelessége. 8. A bor, sör és pálinka árusítása április 24. és szeptember 29-e között az uraságot illeti meg, ebben az időszakban a községbelieket pénzbírsággal és áruelkobzással sújtják, ha kimérik italkészleteiket. A mészárszék jövedelmében egyenlően osztozik az úr és a város. 9. Mednyánszky apát 3 vásárt engedélyeztet, ezért a vásári jövedelmek fele őt illetik meg. 10. Az építkezés elősegítése végett megengedik a városbelieknek, hogy az erdőből tetszés szerint (,,mód jávai és kár nélkül") épületfát kivágjanak. 11. Aki nem tud megbarátkozni a földvári viszonyokkal, annak megengedi az uraság, hogy a saját erőből felszerelt épületeket és szőlőket elidegeníthesse; viszont akik a tiszttartó tudta nélkül elszélednek, azok háza és egyéb jószága az uraság tulajdonába kerül. 12. A város nemesei csak a szokásos taksa fizetésére vannak kötelezve; a város közterheiben nem kötelesek osztozni. Birtokpereiket az úriszéken folytassák, személyes ügyeikben a nemesi vármegye illetékes rendelkezni és ítélkezni. A belföldről — töbnnyire a szomszédos megyékből — toborzott magyarok telepítési feltételei után nézzük meg, hogy a Fekete-erdőből kiinduló német bevándorlás toborozása miként ment végbe. 36