Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Erdősi Ferenc: Adatok Tolna megye tömegközlekedési hálózatának kialakulásáról • 275

kapacitásának kihasználtsága már a gépkocsi-közlekedés kibontakozása előtt is alacsony volt. A Bartinai általunk többször idézett elképzelésére reflektáló cikkíró a két vonal alternatívát összehasonlítva kiszámította, hogy ha a vasutat Rétszilasnál ágaztatják ki a fővonalból és a Sió mentén haladva építik meg Szekszárdig, úgy annak hossza mintegy 11 mérföld lenne, és a megyeszékhely lakosságát is beszámítva összesen csupán húszezer ember számára nyújtana közlekedési lehetőséget. Ezzel szemben a fővonalból Sárosdnál kiágazó és a Duna felé elkanyarodó vasút (amely ugyancsak 11 mérföld hosszú lenne) mintegy nyolcvanezer lakost érintene, tehát mindenképpen az utóbbi irány lenne az előnyösebb. (Mint ismeretes, Bartinai egy Sárosdtól kiindított külön szárnyvonalat ígért Dunaföldvárra.) A leendő vasút irányát a hozzájuk fűződő érdekek megoszlása alapján javasolta meghatározni. Listája szerint: — a vallás- és közoktatásügyi minisztérium érdekelve volt négy alapítványi birtok (dunaföldvári, németkéri, kömlődi és szekszárdi) felfűzésében, — a pénzügyminisztérium a földvári állami sóraktár, a tolnai és faddi dohánybeváltók, ül. raktárak megközelítésében, — az igazságügy-minisztérium a földvári és paksi járásbíróságok, ill. telekkönyvi hivatalok, továbbá a szekszárdi törvényszék, közigazgatási hivatalok elérésének megkönnyítésében (de ez egyúttal megyei érdek is), — a közlekedésügyi tárca a hét postaállomás (Dunaföldvár, Paks, Dunaszentgyörgy, Fadd, Tolna, Szekszárd, Bátaszék) megközelítésében, — a honvédelmi pedig gyakorlatok, mozgósítások alkalmával a paksi állandó honvédlaktanya és a tolnai állandó lovassági laktanya megközelítésében. A Sárosdnál kiágazó vonal további előnyét abban látta a tollforgató polgár, hogy azon utazva Szekszárdról Budapest 8 mérfölddel közelebb fekszik.

50 Végül is erőfölényét értékesítve, a megyeközpont került ki győztesen a vasút nyomvonaláról a Duna menti nagyközségekkel folytatott vitából, így — bizonyos kompromisszumként — a rétszilas—szekszárdi nyomvonal tervét véglegesítették, elvetették mind a simontornyai, mind a sárosdi kiágazás korábbi tervét. Az 1882. évet az építési költségek előteremtésére fordították. A megye e vasút építésében érdekelt földbirtokosaiból alakult érdekeltségi bizottsága a budapest—pécsi fővonal engedélyeseit kérte fel a szárnyvonal megépítésére. Az építési költségekhez a megye az útépítési alapból tíz éven át évi 12 000 forintot ajánlott fel, de a községek is jelentékeny összegekkel (részben egy összegben, részben ugyancsak tíz évig részletekben) voltak hajlandók támogatni a kivitelezést. Közben a megye kérelmét az útépítési alap igénybevételére 1882 decemberében a Közmunkaügyi és Közlekedésügyi Minisztérium elutasította. Döntését azzal indokolta, hogy mivel a szárnyvasút Tolna megyei része a Dunához közel, azzal párhuzamosan haladna, ezért az útépítési és fenntartási fedőanyag szállításakor mit sem nyernének általa, továbbá még olyan helyzet sem áll elő, hogy e vasút feleslegessé tenné a tervezett útépítések valamelyikét, mivel a vasút környékén útépítést nem is terveztek, tekintettel a buda—eszéki állami útra, amely a vasúttal párhuzamosan halad.

51 Ez a körülmény még csak fokozta a megyének az engedélyes bankokra való utaltságát. (A bankok pénzére mindenképpen szükség volt, hiszen a megye és a községek anyagi ereje távolból sem volt elég az 19 289