Tanulmányok Tolna megye történetéből 10. (Szekszárd, 1983)

Szilágyi Mihály: Az újratelepülő Tolna megye (1710-1720) • 33

a részrehajlás elkerülése végett Tolnában Ugocsa megyeiek végezték el a munkát, míg a tolnaiak Békés megyében látták el hasonló feladatukat. Tolna megye 45 településében, 1715-ben, 1303 adózó háztartást írtak ösz­sze. 5 Mivel az összeírok számára készült utasítás nem szabta meg, hogy hol van a határ az adófizetésre kötelezett vagyon és az adómentesség között, és mert összesen csak 8 hét állt rendelkezésükre, a helyismeret hiányával küszködő ugo­csaiak nem a lakosság egyenkénti megkérdezésével és nem a helyszínen győződ­tek meg a vagyonról, hanem a községi bírók — eskü alatt tett — bevallása alap­ján készítették el kimutatásaikat. 6 Nem véletlen, hogy III. Károly császár 1720. április 26-i leiratában elren­deli az összeírás megismétlését. Viszont ekkor kihagyták a szegényeket, akik — úgymond — „más hátán laktak". A jobbágyok kikérdezése újból elmaradt, sőt a falvak egy részébe az összeírok el sem jutottak, hanem a központi fekvésű helységekbe berendelték a bírókat s újból eskü alatt mondatták be az adóra kötelezhető gazdák számát és vagyoni állapotukat. Mi más lehetett a bírók ér­deke, mint a lehető legcsekélyebb népességi és vagyoni adatokat bevallani? Ki­maradtak az összeírásokból az uradalmak és udvarházak alkalmazottai: a gazda­tisztek, ispánok, majorosok, az allodiumok béresei, a házicselédek, kulcsárok, ker­tészek, kocsmabérlők. 7 Dőry László teveli földesúr kisdorogi malmában lakik Mol­nár Mihály („socii Molitoris vulgo molnárlegény"), de az 1720. évi összeírások „megfeledkeznek" róla. 8 Céhtagokkal sem találkozunk az összeírásokban. Az 1720. évi összeírás nem terjed ki minden községre. Kimaradt Szakály és Pálfa. Az 1721. évi összeírásból kitetszik, hogy Csizmadia György vezetésével egy éve folyik a régi szakályiak visszatelepítése. 9 Pálfa létezése felől sem lehet kétségünk, hiszen más forrásból tudjuk, hogy Simontornyán 17204>an 36 pálfai lakosnak volt szőleje. 10 Az a tény, hogy egyik-másik község hiányzik az összeírásokból, sokkal inkább bizonyítja a közigazgatás szervezetlenségét, mintsem a vidék lakatlan­ságát. A telepítési politika irányítói sem fukarkodtak a viszonylagos néptelenség felnagyításában. 11 Az 1720. évi ún. nádori összeírásban, szerintünk, az adózó csa­ládfők a felnőtt férfilakosságnak talán a felét teszik ki, de van, aki ennél is szűk­körűíbbnek tekinti. 42 Ebből az évből a dombóvári és ozoffai uradalmak 13 lakott helységéről 3 különböző indíttatású összeírás maradt fenn. Június 20-án kelt a megyei, 13 augusztus 31-én lett szignálva az uradalmi 14 és szeptember 21-én zárult a nádori összeírás. 15 A következőkben egybevetjük az összeírások adatait. 109

Next

/
Thumbnails
Contents