Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hegedűs László: Tolna megye nyugati felének települései (1580-1704) • 5

lehetett. Hősies magaviseletéért bárki, a legegyszerűbb katona is kaphatott hűbérbirtokot zsoldja fejében, ki aztán igyekezett a földből és a „rajából" minél többet kicsikarni. A főbb tisztek a török kincstárt, az államot is becsapták. Ha megüresedett például egy 17 000 akcse jövedelmű birtok, a beglerbég

103 ezt úgy adta ki híveinek, hogy közülük két tímárbirtok 5999, és egy 5000 akcse jövedelmű, így a hűbéreseknek önmagukon kívül nem kellett még külön katonát állítani, mivel tímárbirtokuk jövedelme nem érte el a 6000 akcsét. A beglerbégnek érdekében állott, hogy minél nagyobb terület felett rendelkezzék, „mert a hűbéradományozás nemcsak hatalom, de jövedelem is volt".

104 Ha a birtok 5999 akcsénél nem hozott többet, úgy azt a beglerbég adományozta, s a hűbérlevelet is ő állította ki, ellenben az ennél nagyobb hűbéradományra csak a porta adhatott ki beglerbégi előterjesztés, úgynevezett tezkere alapján berátot, vagyis császári adománylevelet. 1627. márciusában Eszterházy Miklós nádor, s a kinevezett biztosok tárgyalásba kezdenek Murtéza budai basával, — visszakövetelve sok újonnan elvett falut, „s ami rabokat elvittek utolszor, adják vissza", a nemességtől és a vitézlő rendtől, kinek a hódoltságban birtoka van, ne kérjenek adót „iszpahiák (szpáhik) az hódolt falukra ki ne járjanak, hanem a bírák által szedjék bé adójukat, továbbá a szegény hódolt faluk micsoda adót adjanak az töröknek, kik nem tekintvén a szegénységnek sok háborútól való nyomorúságát, annyira felverték adójokat, hogy semmiképpen meg nem adhatják, el kell pusztulniuk. Pécs, Simontornya és Szeged táján és a több helyekhez hallgató rácokat sem tilalmazhatni attól, hogy az örökös magyar uraknak valamit ne adjanak. .." 1628-ban is folytatódnak Budán a tárgyalások, s a török biztos azt kívánja, ha a keresztény birtokosok visszakívánnának némely Esztergomhoz behódolt falukat, mondjanak le a mezőszegedi, koppányi, simontornyai, szekszárdi szandzsákokban fekvő rác faluk adóztatásáról. Háromszáznál több falut követelnek maguknak a keresztény biztosok a Bácskában, Simontornya, Koppány, Szekszárd, Szigetvár, Pécs és Mohács vidékén, „melyek pedig nem adóztak volt keresztyén részre". Tassi Gáspár 1629. márciusában írja a nádornak, hogy a baranyai, somogyi, s a Tolnán is felül jövő rácság egy része „nem akar holdulni, némely csak szóval tartja itt az urakat, némelyek pedig hívatlan is örömest eljünek, mert nem is maradhatnának meg, sem nem kereskedhetnének ide fel". Azt is írja Tassi a hódoltsági jobbágyságról, hogy a török sok helyen nem csak „sommát" szed, hanem robotoltat is, és egyiket el kell törölni, s hogy ahol azelőtt hatvan ház volt, s most tizenöt van, a török ugyanannyi summát kíván tőlük. És hogy rablással, fenyegetéssel, vagy gyermeklopással kényszerítették behódolásra egyes faluk népét, „kik szegények kárukkal nem gondolván, inkább pusztán hagyták a helységet." Közben a nádor Tassi Gáspárhoz írt válaszában fenyegetődzik, „mivel annyi veszekedés vagyon a holdult falvak miatt, ha meg nem egyezhetünk, azt mívelem, az mit Pálffi Miklós cselekedett, s bizony mindenestől elpusztítom azokat a falukat, az kik az ő végházokhoz közel vadnak, s az népét felhozom". És figyelmezteti követét, nehogy rosszul fejezze be tárgyalását: „Csak amaz példabeszédként ne cselekedjék, hogy az ki az ökröt megnyúzza, az farkában töri el a kést." Tassi Gáspár a dél-dunántúli hódolt falukra célozva írja a budai vezérnek: „Osztán igen nagy különbség vagyon a mi hódoltatásunk és a töröké között? mert a töröknek mi ártolmára vagyon, ha esztendőben egyszer egy falu 25