Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

kapott „páronként" — 6/e. táblázat; végül a földvári járásnál (6/f tabella) azt, hogy egy-egy iskolánál a különböző összeírási években miből „állt össze" és hogyan változott a tanulópénz. Az olvasó türelmével éltem volna vissza, ha ezen adatokat a megye valamennyi iskolájára, tanítójára nézve táblázatba foglalom, de azt hiszem erre nincs is szükség: a 6/a táblázat járási adatai segítségével a másik három processzus hasonló adatai is megítélhetők. Ha az olvasó tudja, hogy például a telek jövedelem a völgységi járásban kb. 60%-a, a simontornyaiban cca 85%-a, a földváriban pedig kb 56%-a annak, mint amennyit a dombóvári jáiás tanítói élveztek (itt az iskolamesterek cca 120 hold földdel rendelkeztek) — nyugodt lélekkel végrehajthatja a becslést, amely szerint a felsorolás sorrendjében a többi járás tanítóinak földje 70—100—65 hold körüli nagyságú lehetett. Nagyon keveset tévedhet ilyen becslés elvégzésénél, tisztelt olvasó! (Legfeljebb az fordulhat elő, hogy egyik vagy másik járásban 10—20 holddal több (vagy kevesebb) van a tanítók kezén, azért mert ott rosszabb (vagy jobb) minőségű föld termi meg a megjelölt jövedelmet.) Az adatok részletes elemzése előtt azonban két megjegyzést kell tennem: újra hangsúlyoznom kell a statisztikai összeírások viszonylagos pontatlanságát (egyik évről a másikra is előfordul, hogy nem a tanító jövedelme, hanem annak számítási alapja — pl. az illetményföld nagysága, a párbérre kötelezettek, hívek száma, a stóladíj összetétele stb... jelentős mértékben csökken vagy megnő, összeírói felületességek miatt). A másik megjegyzés: a tabellákban feltüntetett jövedelem is többnyire labilis, elegendő már egy rossztermésű év és a tanító fizetése felére-harmadára zuhanhat vissza, nemcsak azért, mert az 5 földjét sem kerüli ki a kiáradó Duna, az ő gabonáját is kiégeti az aszály — inkább azért, mert ifyen esztendőben szinte nyomorogtak a hívek is és amikor kevésből kellett megadni a földesúrnak, az államnak, a megyének, a papnak, a tanítónak (néha már a falunak is) azt, ami „neki jár" — csaknem mindig a tanító húzta a rövidebbet. Mindezek ellenére úgy vélem: az adatok nagyjából-egészéből a reális helyzetet tükrözik és általános következtetések levonására a példálózgatásoknál sokkal alkalmasabbak. Az 1777-ben összeírt (helyesebben ilyen szempontból értékelhető 116 tanító átlagjövedelme Tolnában meghaladta a 90 forintot, a Kanyarnál említett Somogy megyei maximumnál (70 Ft) megyénkben a 116 ludimagister közül 60 kapott többet. E jövedelem négy forrásból eredt. A) A FUNDUS VAGY TELEKJÖVEDELEM Ide tartozik a tanítói „illetményföld" haszna: a kert, a néhány holdból álló szántó (búza-, kukorica-, árpa-, zab-, káposzta-, illetve kenderföld) és a tanítói rét termése — a könnyebbség kedvéért én ezt valóságos teleknek, az ilyen jövedelmet pedig valóságos telekjövedelemnek nevezem. Mindezt azért teszem, mert van jelképes fundus és ugyanilyen telek jövedelem is: ha az iskolamesternek nem földje van, hanem helyette minden évben meghatározott mennyiségű gabonát, kukoricát, szénát, fát, bort, stb ... kap a falutól tanítói munkájáért, de ő maga azt sem tudja, hogy ez a természetbeni fizetés (deputátum) hol termett. Néhány helységet kivéve mindig ilyen „eszmei" telek termése vagy hozama az a pár szekér széna vagy néhány öl fa, amelyet jószágai eltartására vagy a mesterház (illetve iskola) fütésére ad a lakosság, illetve a földesúr. E telek jövedelem alapja III. Károlynak egy 136