Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

ezekre a kérdésekre nem adnak választ.) A Mária Terézia-féle kormányzatot ugyanis elsősorban a tanító helyzete érdekelte, ezért az összeírások kérdései között soha nem szerepel még az, hogy van-e az „iskolában" külön tanterem, hány, milyen ezek felszereltsége, stb.. . Az 1777-es conscriptio jut ezen a területen legmesszibbre: itt legalább azt megkérdezik (néhány járásban) az öszszeíró bizottságok, hogy az iskolamesternek van-e lakása, ez milyen anyagból épült, milyen állapotban van. Ügy tűnik: a modern népoktatási koncepciók hirdetése mellett jóidéig (gyakorlatilag a jozefinista kormányzati rendszer iskolaszerződési ,,kampányának" megkezdéséig) az osztrák típusú felvilágosult abszolutizmus úgy vélekedett, hogy ahol iskolamester és tanulók vannak — ott iskola is létezik, attól függetlenül, hogy van-e az oktatásnak erre a célra rendelt külön „műhelye", épülete vagy legalábbis külön terme. Itt azonnal meg kell jegyeznem, hogy a kormányzat és a rendek felfogása ebben a kérdésben semmit nem tért el: az összeírások is feltüntetik néha-néha olyan „iskolamester" adatait, aki hosszabb ideje tevékenykedik ugyan már egy-egy településen, de tanítványai nincsenek — ilyenkor a megye tisztségviselői is „elkönyvelik", hogy a kérdéses településnek van oskolája. (Felsőnyéken például a 40 házaspárból álló római katolikus hívőközösség az 1771-es összeírás szerint 20 éve fizeti már Magyari István iskolamestert, akinek egyetlen tanítványa sincs; Bedeg faluban sincs iskolaépület, se tanítvány, igaz — itt a 116 házaspárt számláló r. kat. felekezet csak 1770 óta alkalmaz tanítót.) Fzért e tanulmány szerzője sem tehet mást, mint elfogadja Mária Terézia és II. József kormányzatának ezt a felfogását, így a 3. és 4. sz. táblázatokban azt mutatom be. hogy miképpen gyarapodott az ilyen értelemben vett iskolák és a tanítók száma 1770 és 1790 között (az egész megyét átfogó összeírások tükrében) és milyen volt ebben az időszakban a fejlődés üteme a megyében és az egyes járásokban. Az adatok hiányában is — meglehetős pontossággal — lehet azonban következtetni arra. hogy melyik ..schola"-ban lehetett külön iskolaépület (vagy legalább tanterem), erre az összeírási adatok segítséget nyújtanak. Engedje meg a tisztelt olvasó, hogy ennek bizonyítására (a kérdéssel foglalkozó más művelődéstörténészek példáját követve) magam is felállítsak egy munkahipotézist. Az eredmény eléréséhez (az iskolaénül etek számának megállapításához) ebben az esetben kétféle úton is el lehet jutni: 3 járásban (Simontornya, Völgység, Földvár) az 1777-es tabella feltünteti mind a tanulók számát, mind pedig az általuk fizetett tanulópénz fejenkénti és teljes összegét — a negyedik járásban (Dombóvár) a legtöbb mezővárosnál vagy falunál csak a tanulópénz teljes összege van meg. Feltételezem, hogy ahol alacsony a tanulólétszám, ott nem lehetett külön iskolaépület (még tanteremre sem volt szükség), mert a mester a néhány tanulót saját lakásában is meg tudta tanítani az olvasás és (ritkábban) az írás rejtelmeire. Ezt még ott is megtehette, ahol az iskolába járók száma valamivel meghaladta a húszat, hiszen a korabeli gyakorlatnak megfelelően megosztva, külön időpontban foglalkozhatott a téli időszakban a „sillabikálókkal" (olvasást tanulókkal) és az írás alapelemeivel ismerkedőkkel. E számítás alapján a három járás 87 „iskolája" közül 32-ben (az alacsony tanulólétszám miatt) valószínűleg nem volt külön iskolaépület, tanterem — a tanítást az iskolamester saját lakásában végezhette. A dombóvári járásban az adatok hiányosabbak, de ha abból indulunk ki, hogy itt éveken keresztül az egyes településeken a tanulópénz összege min123