Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)
Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105
jelentőségének megfelelő, ahhoz méltó működési feltételeket. Tudom — mindez csak hipotézis, de olyan hipotézis, amelyet a források is alátámasztanak. Nem is kell e forrásokért messzire menni: a kutató számára e feltevések dokumentumszerű igazolását nyújtja az 1789-es, II. József-féle nagy összeírás is. Ezt az összeírást a szolgabíráknak (illetve a körzetükben lényegében velük azonos feladatokat ellátó megyei esküdteknek) kellett elkészíteniük a helyi bíró, az esküdtek, a plébános (káplán), vagy lelkipásztor közreműködésével, úgy, hogy a nagy tabellát — néhány rovat kivételével — valamennyiüknek alá kellett volna írniok. Ez a tabella 22 fő-rovatot tartalmazott, ezek egyrésze olyan adatokat „firtatott", amelyek a közoktatási igazgatás ellátása szempontjából nélkülözhetetlenek: a helység neve, melyik plébániához tartozik, vannak-e olyan puszták, malmok, magányos lakhelyek (tanyák) a település határában, amelyekben iskolaköteles gyermekek élnek, hányan vannak ezek; mekkora utat kell megtenniök — és milyen „terepen" — az iskoláig? stb... A másik kérdéscsoport a hitoktatóra (neve, tisztsége, hogyan végzi munkáját), a tanítóra és segédjére (nevük, milyen idősek, mióta tanítanak a faluban, egyáltalán — mikor léptek erre a rögös pályára, milyen nyelveket ismernek, elvégezték-e a mintaiskola tanítóképző vagy -átképző tanfolyamát, van-e erről bizonyítványuk, hogyan végzik munkájukat, stb.. .) és a helyi iskolafelügyelő személyére vonatkozó kérdéseket tartalmazza. Külön csoportban fogalmazza meg a kormányzat a tanulókra vonatkozó kérdéseket: hány tanköteles fiú és lány van a helységben? közülük mennyi a katolikus, református, stb. .. és a szegény? hányan látogatják az iskolát (fiú, lány, r. kat., ref., stb...)? az iskolakerülésnek mi az oka? A tabellában fel kellett tüntetni azt is, hogy hányan rendelkeznek az előírt tankönyvekkel, a szegény gyerekek részére mennyi könyv kellene. Külön rovatban kellett megadni az iskolamester és segítője fizetésére, illetve jövedelmére vonatkozó adatokat (részletezve és feltüntetve, hogy járandóságukat időben és megfelelő minőségben megkapják-e). Szintén külön rovatokban kellett feltüntetni az iskolaépület állapotát, azt, hogy mit kellene tenni a tantermek felszereltségének javítása és a tanítás elemi anyagi feltételeinek biztosítása érdekében. Végül lehetőséget nyújtott az összeírás végrehajtásának elrendelője az egyéb észrevételek, javaslatok megtételére. A tabellához egy névsort is mellékelni kellett, amelyben — a házak számának sorrendjében — fel kellett tüntetni, hogy hol, melyik apának, milyen nevű tanköteles gyermeke van; ez a gyermek hány éves, mikortól (vagy meddig) jár (járt) iskolába; mennyi tanítási napot mulasztott, miért (ha tanköteles, de nem jár még iskolába, ennek is meg kellett adni az okát); egyéb megjegyzéseket is hozzáfűzhetett az összeírás elkészítője bármelyik gyermek adataihoz. A kutató számára valóságos kincsesbánya lehetne ez az összeírás, ha az érintettek a feladatot úgy hajtják végre, mint ahogy az előírás szólt. Sajnos — nem így történt, csak jellemzésképpen említem meg, hogy — az utasításnak megfelelően — mindössze 3 faluban (Kisdorog, Nagymányok és Tevel) szerepel a jelentésen minden előírt személy aláírása, ez pedig a megye településeinek csupán 3%-a. A statisztikai lapok nyomasztó többségét a tanító egyedül töltötte ki, közülük sok szabadkozik is, hogy saját szorgalmáról vagy elöljárója — a pap — hitoktatói tevékenységéről „illetlenség" lenne véleményt mondani, ez nem az ő dolga. A kellő eligazítás híján a tanítók talán nem is mindig értették a kérdés (vagy feladat) lényegét és ez tükröződik az összeírási anyagban is; másutt olyannyira zavaros (néhol szinte olvashatatlan) a tanító írása, hogy 121