Tanulmányok Tolna megye történetéből 9. (Szekszárd, 1979)

Hajdu Lajos: Az alsófokú népoktatás fejlődése Tolna vármegyében (1770-1790) • 105

volt elegendő. Az ilyen adatok arról tanúskodnak, hogy e bizottságok néha a korabeli igazgatási gyakorlatot követték: az esküdt — egyéb feladatai elvégzése mellett — összeszedte (gyakran bemondás alapján) a szükséges adatokat, később ezeket „egységes" tabellába foglalta össze, a bizottság tagjai pedig a táblázatos jelentést aláírták, mintha az adatok valódiságáról — személyes tapasztalat alapján — maguk győződtek volna meg. Ez a munkamódszer természetesen csökkenti a tanító-összeírások valóság-értékét, hitelét is. A harmadik jelenség, amelybe e tanító-összeírások értékelésénél beleütközik a kutató: néha az egymást követő évek összeírásai között is jelentős különbségek vannak (ugyanabban a helységben és ugyanazon összeírónál is), a feladat végrehajtói pedig ezekre a differenciákra nem adnak semmiféle magyarázatot. Egy példa erre: a földvári járás főszolgabírája az 1775/76-os úrbéri vizitáció során (tehát valamelyik téli hónapban) Bátaszéken talált egy görögkeleti iskolát is a római katolikus mellett; feltünteti az iskolamester nevét, azt, hogy 27 tanulója volt stb. . . Szekszárdnál viszont megadja az ekkor már háromosztályos, háromtanítós iskola néhány adatát (itt az I. osztályos iskolamesternek 120, a II. osztályosnak 65 tanítványa volt, a III. osztálynál csak a tanító fizetését tünteti fel).

í4 Az 1777-es összeírásból azonban a bátaszéki görögkeleti iskola tanítóstól hiányzik, de a szekszárdi iskolából is két tanító egyszerűen „eltűnt" — anélkül, hogy az összeíró e „jelenségnek" valamiféle magyarázatát megadná. (Számos egyéb forrásból ismert például, hogy Baróthy Mihály — a szekszárdi iskola III. osztályának ludimagister-e — 1761-től 1806-ig tanított a városban.

16

) A bátaszéki g. kel. iskola sem az ezt megelőző, sem az ezt követő Összeírásokban nincs említve, így további kutatással kellene eldönteni, hogy mi lett a sorsa. (Ezért ezt az adatot egyetlen táblázatnál sem vettem figyelembe — más helységektől eltérően, ahol 1 konkrét adat mellett másutt legalább annyi szerepelt, hogy „nincs iskolamesterük".) Az összeírások értékelése és egymáshoz való viszonyítása során azonban más hiányosságok is kiütköznek: a később készített tabellák adatai szerint gyakran 40—70—120 forinttal kisebb némelyik iskolamester jövedelme, mint az egy évvel korábban volt (az ellenkező véglet ritkábban fordul elő). Erre lehetne magyarázat az is. hogy szűk esztendők köszöntöttek az egyes településekre, az aszály vagy a Duna látogatása miatt semmit nem termett az iskolamester illetményföldje, emiatt a hívektől sem kaphatta meg a nekijáró készpénzt és terményt (az ún. párbért) stb... Itt azonban többnyire nem elemi csapás, hanem összeírói lazaságok állanak az eltérések mögött, mert az is előfordul, hogy egy és ugyanazon tanítónak egyik összeírás szerint jelentős stólajövedelme van — a másik évben viszont már semmi (pedig a kutatói tapasztalat szerint a „szerzett jogokhoz" már ebben az időszakban is szívósan ragaszkodtak az emberek, így a tanítók sem törődtek volna bele abba, hogy egyik évben külön díjazásért, a másikban pedig ingyen végezzék el az esküvőnél, temetéseknél és egyéb szertartásoknál megkövetelt együttműködést). Gyakran fordul elő az is, hogy egy helységben egyik évben magas a tanulólétszám, a következő évben viszont már csak az előző fele-harmada (Apar faluban például 1776-ban még 106, 1777ben már csak 40), vagy fordítva. Olyan is nemegyszer adódik, hogy egy meghatározott időpontig (pl. amíg a régi esküdt készíti el az összeírást) a tanító szántóföldje tisztán — tehát a művelési kiadásokat, költségeket leszámítva — 15—20 mérő búzát terem —, attól kezdve viszont semmit, a tanító még a ráfordított munka és költségek ellenértékét sem kapja meg (mégsem hagyja ott!), 119