Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

pótolta, tulajdonképpen búzadara volt. A keresztény lakosság szomszédságában élő mohamedánok ételzsírozó ja az olajbogyóból sajtolt faolaj, ök a disznózsírt csak a lőszerszámok kenésére vásárolták fel. A vámolt áruk jegyzékén gyakran előfordul a méz és a török módra készült édesség, a helva. Főként a cukorünnep előtt szaporodtak el az édességszállítmányok. A mohamedánok ugyanis különböző édességkészítményekkel traktálták vendégeiket és a boltjukba betérő vevőiket.

54 A különféle édességek és befőttek meg a lekvárok fontos szerepet kaptak a török élelmezésben. Megtalálható a sárgadinnye, a birs és a tök konzerv, a forralással sűrített must (pekmez), továbbá a fokhagymából, tökből, retekből, narancsból készült ízesítők. Szerfelett kedvelték a szörpöket; alapanyagként felhasználták a mézet, a meggyet, a gránátalmát, a mazsolát és a citromot, de megtalálható a török italok között az őrölt ibolya és a tavi tündérrózsa aromája is. Egyikmásik talán erjesztett italként lett elfogyasztva (pl. a meggy és a mazsola leve). Szólnunk kell a különféle maszlagok és a kávé fogyasztásáról. Ali cselebi (Ali nevezetű török úr) hagyatéki anyagában kenderlevélből vagy borbolyából készült áfiumos szert jegyeztek fel a leltározók; ennek a különböző keverékeiből „kedvderítő vizet" lehetett készíteni. Az egyiktől beszélgetni, a másiktól dalolni, a harmadiktól táncolni volt kedve, míg egyes szerektől megnyugodott. Közkedvelt lehetett a gyömbér is, hiszen a vámnaplók fűszertételei között a bors után az első helyet foglalta el. Főként az öregedő férfiak fűztek nagy reményeket az áfiumos szerek és a gyömbér fogyasztásához. Ezeket a csodaszereket a török patikusok árulták. Az Ali cselebihez hasonló írni-olvasni tudó törökök lakásukon az orvosságos könyvekben javasolt arányban finomra őrölték és borostyán patikamérlegükön kiadagolták a pástétomhoz szükséges szereket. Maga az „áfium" tulajdonképpen mákot jelent, ugyanis törökül a mák = afyon (görög kölcsönszó). Magyarba a török nyelvből került, éspedig afyon = áfium = ópium változatokban. A török szerzetesek (dervisek) az éretlen mákgubóból főzött tea hatására táncra perdültek, s amikor az extázis állapotában a kábultságtól és a fáradtságtól összeestek, akkor — a dervis misztika szerint — egyesült a lelkük Allah-hal. A fent említett áfiumos szer (a korabeli kifejezés szerint maszlag) valószínűleg hasis lehetett, vadkender száraz leveléből őrölték. Hatása megfelelt a mákból nyert ópiumnak, ezért is hívták ópiumos szernek. A tatula (a maszlagfélék egyik fajtájának latin neve) sárga, spanyolbors formájú mag, melyet italba keverve fogyasztottak, szintén kábító hatást váltott ki. Nagyobb adagtól akár napokig is elaludtak a törökök. Erős hatása miatt csak az ismert vevőközönséget szolgálták ki a patikáriusok, idegeneket nem. Viszont aki mindenáron hozzá akart jutni, az a zsidók útján megszerezhette ezt a kábítószert is. A törökség zöme a vadkenderből készült zöld port, a hasist és a mákból főzött teát, az ópiumot (áfiumot) fogyasztotta. Aki látta őket, mint például a köztük járt Fugger ügynök, Dernschwam János, azt állapította meg, hogy a különböző maszlagok élvezőinek sápadt az arcuk, „olyanok, mint a halottak, vagy mint azok az emberek, akik nem aludták ki magukat, és mint akiknek hiányzik a józan eszük." Nem tudni, hogy milyen széles körben terjedt el a kávé, a „fekete víz", mindenesetre a budai vámnál vezetett pénztárkönyvben az 1570-es évek végén és azt követően nyoma van a kávékereskedelemnek. De vannak a kávékereskedelemnek magyar ember levelezési anyagában is nyomai. Esterházy Miklós nádor (1606—1645) iratai között találjuk Szüjelmán basának Salih Kethüda budai kereskedőhöz (Egerbe) címzett levelét, amely tanulságos lehet a török kereske75