Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

(1 vég = 16 méter) termelésének egyharmadát a magyaroknak adták el. Nálunk ezt közepesen drága ruhaanyagnak tartották, s többnyire tehetős parasztok, városi polgárok és katonák viselték. Aztán 1573—1580 között Isztambulban megpecsételték a nyugati szövetek sorsát. Rendeletileg visszaszorították a nyugati behozatalt, az említett karasián kívül korlátozták az iglói („igler") posztó, a boroszlói posztó és a norinbergi áruk behozatalát is. Helyüket a boszniai daróc, a szaloniki aba, a bagazia néven ismert bélésvászon és az istamét nevezetű kelme foglalta el. Elterjedt a torba, a magyar tarisznya rokona. Állítólag minden házban ott lógott a szegen, benne tartották a kenyeret. A vámhelyekre érkező utasok közt szépszámmal találunk Kalmár nevezetűeket, mert közhasznú cikkeket vittek eladni; vannak, akiket Kádos vagy Kádas névvel illetnek, mert kádban szállítják és kádból árusítják portékájukat. Tolnán 1971 őszén ezüsttárgyakból álló kincsleletet tártak fel, közel a Dunához. A lelet négy ezüstpoharat, ugyanennyi kanalat, övdíszeket, ruhakapcsokat és hajtűket foglal magában. A szerencsés találók szerint még két köves arany és ezüst pecsétgyűrű is előkerült, azokat értékesítették. Egy másik leletben a XVI. század végén vert aranypénzek voltak, ezek is Tolnán kerültek felszínre. Az ezüstkincsek egykori tulajdonosáról árulkodik az egyik pohár fenekére karcolt KÁDAS MATYAS, a többi poháron és a kanalakon pedig a K. M. monogram olvasható.

48 Az áruforgalom szereplőinek neve mellett gyakran ott árulkodik a jelző: Szinán csingáne, azaz a Szinán névre hallgató cigány, aki a vámnapló szerint kisebb tételekben bort szállít: Marko latin, aki Raguzából vetődött Tolnára, edénynyel és posztóval kereskedett, akárcsak a többi ideköltözött raguzai. A tolnai kápolna körúl temették el halottaikat. Eszéki Szigeti Imre a távoli barátnak: Flacius (Illyriai) Mátyásnak 1549-ben írt levelében — többek közt — arról is tudósít, hogy „a raguzai emberek kereskedést űznek a török táborban". Az örmény neve mellé odaírják, hogy ermeni, a görögöt urum, a zsidót yahudi névvel illetnek. A törökök elől menekülve már régóta vannak vidékünkön szerbek is, akikről Candale-i Anna királyné megírta, hogy ,.a kereskedéshez jól értenek és igen megbízhatók, mivel szavukat mindenkor megtartják". És ne feledkezzünk meg a török Ahmedről, a kis selyemárusról, aki alkalmasint savanyúságot, sajtot és zsiradékokat is szállított a Dunán, jelezve, hogy nem ragaszkodik mereven a puha selymek egyedárúságához, amennyiben más árukkal is nyereséggel kereskedhet.

49 A latinok a raguzai (ma Dubrovnik, Jugoszlávia) római kolónia elszlávosodott leszármazottai lehettek, akik a szláv környezetben megtartották latin népnevüket és katolikus vallásukat. A szultánok különböző kiváltságokkal honorálták a kereskedelem előmozdításáért kifejtett szolgálataikért. Magyarországon, így Tolnán és Budán már a XVI. század derekán bekapcsolódnak a kereskedelembe. Prefektusuk vezetése alatt álltak. A latinok prefektusa, a zsidók kethüdája és a cigányok vajdája viszont Tolnán a magyar főbíró irányítása alatt látta el saját népcsoportja elöljárói tisztét. A raguzai latinokról utoljára a 15 éves háború idején hallunk. Olasz kereskedőknek tolnai jelenlétéről még a 17. század derekáról is vannak értesüléseink. A napjainkig nyilvánosságra hozott török iratok öt jelentős szultáni birtok központban említenek népes cigány csoportot. Első helyen áll Buda, majd Tolna, Pécs, Ráckeve és Esztergom követi. Budán külön utcában laktak, akárcsak a zsi72