Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

Lássunk egy korai adatot! 1546. július 31-én Miklós fia Pál és Radics fia Dragik megbízást kapnak annak a jövedelemnek a beszedésére,

1 amely a következő tételekből áll: A Tolna városbeli vám, fejadó, kapuadó, hagyaték, kilenced, bírságpénz, gabonatized, bidát, kertadó, piaci pénz, bírósági illeték, malomadó, méhkasadó bérlete, a Tolna környéki (mözsi, szerdahelyi) halastavak és a sárvízi hídvám jövedelme. Tanulmányunkban a négy legjelentősebb Duna menti mezőváros és közvetlen környékére terjedő pénzügyi kerületre fordítjuk a fő figyelmet, úgymint Dunaföldvár, Paks, Tolna és Báta. Mivel a mukátaa kifejezés a vállalkozók által szedett adók és járadékok összességére vonatkozik, és minthogy ez a tevékenység földrajzilag jól körülhatárolható területen folyik, célszerűnek tartjuk a mukátaát néha a pénzügyi kerülettel helyettesíteni és viszont. Rögtön hozzátéve: a kettő nem pontosan ugyanaz! Ujabban a mukátaa kifejezést pénzügyi hivatalnak fordítják. Mind a négy Duna menti mukátaánál találkozunk magyar adószedővel, rác és zsidó pénzemberrel, és egyre több török tímárbirtokossal, zsoldos katonával — akik bérlőként, adószedőként, vámosként és írnokként vagy éppenséggel ezek vagyonkezeseként szerepelnek. A megbízás kezdetét a pénztári naplók minden alkalommal feltüntették. Fenti példában a tolnai kádihelyettes ún. szidzsillje (igazolása) alapján került a defterbe Miklós és Dragik fiainak egymillió akcse beszedésére adott megbízása 1546. július 31. keltezéssel. Ezt követően az esetenként befizetett részleteket jegyezték a defterbe. A megbízás egyik feltétele az volt, hogy az illető mukátaa 3 évi bérletdíját meghatározott terminusok szerint, ún. „napi részlet szerint" befizesse vagy más módon elszámolja. Az iltizám rendszer. Az isztambuli defterhánc (mai terminológiával: pénzügyminisztérium) által kialakított feltételeket magára vállaló személyt az ügylet emin-jének, azaz megbízottjának nevezték. Mellette szorgoskodott ügyintézőként, vámosként, adószedőként az ámil és az írnok (törökül kjátib). Illetményükről a kincstár gondoskodott. (Thuri Farkas Pál, a tolnai iskola rektorának egykori barátaihoz írt levelében az adószedőt ,,emeng", az adókezelő tisztviselőt „amandar" szóval jelöli.) A paksi mukátaa bérletével megbízott emin keze alatt dolgozó Gyura fia István írnok napi 5 akcse díjazásban részesül. Előfordul, hogy a bérlet kezelője ellátja az írnoki teendőket is (persze nem ingyen!), mint pl. Rácz Mihály tolnai lakos, aki 1566. április 10-én közel 25 ezer aranyforintért vagyis 1 850 000 akcséért 3 évre kibéreli a tolnai, később a paksi szultáni jövedelmek szedését.

2 Napi illetményét 20 akcsében állapítják meg. Az iltizám szó magyar megfelelője a vállalkozás. A török iltizám (vállalkozási) rendszerben Rácz Mihály és a többi megbízott jogállása — mai hasonlattal élve — egy jutalékos pénzügyőrhöz vagy célprémiumos adóügyi hivatalnokhoz hasonlítható. Azzal a lényeges különbséggel, hogy a török kincstár megbízottainak helyzete inkább hasonlított az adóbérlő, mint az állami hivatalnok viszonyához. Mi sem bizonyítja jobban feltevésünk alaposságát, mint az, hogy a vállalkozók a defterháne kegyéért versengtek és előlegekkel igyekeztek a maguk javára billenteni a döntéseket. Nem minden mukátaát adtak ki vállalkozásba, néha bizományban kezeltették eminekkel. Például 1558-ból két adattal rendelkezünk, amely a kincstári jövedelmek emáneú-ként (bizományként) való beszedésére, kezelésére és elszá59