Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

Szilágyi Mihály: Társadalmi és gazdasági viszonyok a Duna mentén a török hódoltság korában • 5

Tolna 96 kertje 1553-ban 24 000 négyszögölön feküdt, a legközelebbi (1576. évi) számbavétel már 52 000 négyszögölnyi kertterületről vall. 130 és 585 négyszögöl között váltakoztak a kertek, az adó alsó határa évi 2 akcse volt. A kertészet elterjedését szívesen kapcsolják a török hódoltság idejéhez. A mi adataink sem mondanak ellen az ilyen feltevésnek. A káposzta-, tök- és dinnyetermesztés elterjedtségére több korabeli emlék is utal. Enyingi Török Ferenc lányát „jó dinnyés asszony"-nak titulálják, mert április elseje előtt elvetette magját. A XVI. században nem egyszer dátumként idézték a „dinnyevetéskor" kifejezést. Még a fogságban sínylődőket is azzal vigasztalták, hogy dinnyeérésre elviszik váltságpénzüket és kiszabadulnak. Oláh Miklós szerint „a dinnyét és tököt számtalan válfajban tenyésztik"'.

74 Fa- és szénaadó. A szénapénz — és hihetőleg a fapénz — eredete megelőzi a török időket. Ismeretünk szerint a magyar földesúr gyakran saját (telkekre fel nem osztott) rétföldjeit is a jobbágyok bérletébe adta. Ha a részére elkülönített rét, az ún. „úr-réte" több volt a szükségesnél, bérbeadta a jobbágynak pénzbérért. Egyéb magyarázat híján a Tolnán házanként fizetett fa- és szénaadó eredetét a mezőváros határában fekvő erdők és rétek használati díjaként fogjuk fel. 1576—77-ben a fa- és szénaadó házanként 50 akcsével számolva Tolnán a szultánt képviselő hászbirtok bérlőinek 38 000 akcse bevételt jelent.

75 Kasza- vagy sarlóadó. „A kasza már korszakunkban (XVI. század első harmadában) kezd falcastrum lenni, s az eszköz mellett hovatovább jelentette a rét területi egységét is. A falcastrum általában olyan terjedelmű rét, amelyet egy nap alatt egy ember le tud kaszálni" •— írja Szabó István. A mai turkológia a Velics meghatározásában szereplő „kasza- vagy sarlóadót" legeltetési illetéknek fordítja. Mindössze 3 helységünkből maradt fenn a sarjú legeltetése után szedett illeték. 1564—65-ben Decsen 15, Bátán 51, Kesztölcön pedig 120 akcse bevételt rögzít a török defter jegyzője.

76 Tételes adóként foghatjuk fel a már 1549-ben feltűnő, majd rendszeresen visszatérő, kasonként 2 akcsével terhelt méhészet adóztatását. Pakson 4 lakos 25 kas után 50, Bölcskén 12 lakos 52 kas után 104 akcsét fizetett 1549-ben. Tolnán nemigen divatozott a méhészet, 1553-ban mindössze 23 család (az összes 4%-a) foglalkozott vele, s mindössze 6 méhészről feltételezhető, hogy eladásra is jutott a mézből. A mezei kártevésekért botbüntetés járt, de azt pénzbírsággal (destibáni) meg lehetett váltani. A bátaiakról 1568—69-ben feljegyzi a defter, hogy 150 akcsét fizettek destibáni címén. Előfordult ez Tolnán is: 1575-ben 269, a következő évben 170 akcsét vételez be a napló mezei kártevések botütéseinek pénzbeni kiváltása révén.

77 Mátkaadó. A földesurat megillető járandóságok ismertetését ezzel a különös adófajtával zárjuk. Keresztény és mohamedán egyaránt köteles fizetni, ha házasságot köt. A Földváron, Bölcskén és Madocsán 1580 körül bevételezett mátkaadó 350+150 + 150 akcsét tesz ki. Osztószámként a 30-at elfogadva: 1580-ban Földváron 15, Bölcskén és Madocsán egyaránt 5—5 házasságkötésre került sor. Tolnán egy teljes mohamedán évre rendelkezünk havi adatokkal. A bevételi adatok házasságonként 32 akcse mátkaadó lerovására engednek következtetni. 57