Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

zománcgyárban foglalkoztatott munkások szociáldemokrata szakszervezetbe tömörítésére „indított mozgalmat" 1937-ben. Ennek eredményeként 23-an bejelentették, hogy március 14-én alakuló ülést szeretnének tartani, amelyhez azonban a járás főszolgabírája nem adott engedélyt.

17 A gyár vezetősége nagyon céltudatosan a mozgalom csírájában történő elfojtására törekedett. A hivatalos jelentés és a visszaemlékezések egyöntetűen megállapítják, hogy Perczel József elbocsátotta azt a 19 szakszervezeti tagot, akik figyelmeztetése után sem voltak hajlandók kilépni a szakszervezetből. Erre március 27-én került sor. E retorziók ellenére 1937. április 3-án megalakult Bonyhádon a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Szövetségének Helyi Csoportja, amelynek ekkor 22 tagja volt.

18 Perczel József gyártulajdonos ekkor folyamodott ahhoz a módszerhez, amelyet utóbb a Népszava kipellengérezett: lehívatta a munkásokat és egy nyilatkozatot íratott velük alá, amely szerint amíg a Perczel-cégnél dolgoznak — a gyár vezetőségének tudta nélkül — sem politikai, sem munkásszervezet tagjai nem lesznek.

19 A baloldali összesítőben szereplő hivatalos jelentés szavai szerint Perczel József a helyi csoport 22 tagját azonnal elbocsátotta, majd amikor hárman kiléptek és munkára jelentkeztek, azokat visszavette, de a többi 19-et nem volt hajlandó alkalmazni. „Ugyanakkor — jegyzi meg a jelentés — a gyártulajdonos eddig alkalmazott 130 munkás helyett a munkáslétszámot 150 főre emelte fel. Az elbocsáttassál kapcsolatban a gyárban munkáselégedetlenség és üzemzavar nem volt.'

m A hivatalos jelentés ez utóbbi megjegyzésének azonban ellene mond az emberi emlékezet, amely pedig még a számokban is tökéletesen egyezik a hivatalos jelentés adataival. A Magyarországi Vas- és Fémmunkások Országos Szövetsége április 14-én utasította Tolnai Józsefet, a Szociáldemokrata Párt pécsi titkárát, hogy a bonyhádi helyi csoport megalakításában részt vett zománcgyári munkások elbocsátása miatt lépjen érintkezésbe a pécsi iparfelügyelőséggel, és annak segítségével kísérelje meg az elbocsájtott munkások visszavételét. Ez az akció úgy látszik eredménytelen maradt, mert április 20-án jelentik, hogy az elbocsájtott bonyhádi zománcgyári munkások újból kérték a pécsi iparfelügyelőséget, hogy indítson békítő tárgyalást köztük és a bonyhádi zománcgyár között.

21 A továbbiaknak már nincs nyoma az iratokban, de — a visszaemlékezések szerint — a három sztrájktörő, illetve a szakszervezetből kilépő munkás visszamenetele tulajdonképpen a többi elbocsátott munkás útjának előkészítését szolgálta. A szervezkedésben részt vevő egyik munkás megállapítása szerint a gyári szakszervezet még túl fiatal volt akkor, a központ nem tudta azt hatékonyan segíteni.

22 Ugyanakkor nagyon nagy volt a munkaerő-kínálat, a gyár előtt sok munkanélküli várt felvételre, és a kicsit is gyanúsak hamar kicsöppentek a munkából. Nem magyarázták, hogy miért bocsátják el őket, megkapták felmondásukat és elmehettek. A munkabérek valóban igen alacsonyak voltak. A visszaemlékezések szerint a munkások órabére 10 fillér volt, amelyet utóbb 12—14 fillérre emeltek. A munkaidő reggel 6-tól este 6-ig tartott, az otthonról hozottakat fogyasztották a gyár dolgozói ebédidőben.

23 E visszaemlékezéseknek némiképp ellentmond a gyárban talált néhány nyilvántartási lap, amely szerint 1935-ben a férfiak órabérét 20 fillérről 35 fil261