Tanulmányok Tolna megye történetéből 8. (Szekszárd, 1978)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között II. • 235

lemügyi miniszter rendeletben szabályozta a háziiparszerű kenyérsütést, minthogy az már olyan „széles keretek közt folyt", hogy megközelítette a kenyér „iparszerű előállításának" mértékét.

94 Súlyos gondokkal küzdött a szeszipar is. Ez különösen ebben, a bortermelést szem előtt tartó megyében több fontos kérdést vetett fel. Köztudott, hogy 1931—34-ben különösen kiéleződött borválság volt hazánkban. Ekkor került ismételten napirendre a szeszégetés kérdése. Különösen érzékeny csapás volt ezért, hogy a megye kevés ipari szeszgyára közül 1931 júliusában Pakson a Freund-féle szeszgyár leégett.

95 Ugyanakkor izgalmas vita folyt a bor értékesítéséről, amelyet egyesek — a könnyebb értékesíthetőség végett — borpárlatnak szerettek volna feldolgoztatni. A megye egyik képviselője hosszabb cikkben fejtette ki álláspontját, amely szerint a bortulajdonosok legfeljebb két fillért kaphatnak literenként a borkiégetéskor, mert a szeszkartell a borpárlatot igen alacsony összegért exportálja, belföldön pedig az emberek örülnek, ha kenyérre jut, és nem vásárolnak szeszt.

96 Ügy tűnik, hogy a szeszüzemek nélkülözték még a legkezdetlegesebb balesetvédelmi eszközöket is. Nem lehet mással magyarázni azt a súlyos szerencsétlenséget, amelyről a helyi lap adott hírt. A régi szekszárdi szeszfőzőtelepen az egyik napszámos beleesett a 8 méter mély betonból készült törkölykútba és életveszélyes sérüléseket szenvedett.

97 A húsipar területén vissza-visszatérő probléma a modern vágóhíd és a hűtőházak kérdése. Szekszárdon 1930 februárjában a polgármester előterjesztésére végül is sikerült megszerezni a pénzügyminiszter hozzájárulását egy új vágóhíd és jéggyár felépítéséhez.

98 Augusztusban a munkálatok már megindultak, ami elsősorban a megye fejlett uradalmi és községi sertéstenyésztése miatt volt fontos. Ez hamarosan felkeltette Anglia egyik legnagyobb élelmiszerexportvállalatának, a Zwanenberg cégnek figyelmét is,

99 az azért is fontos volt ekkor, mert már érkeztek olyan jelzések, hogy a dunántúli élőállat-exportnak nagy versenytársa támadt a romániai olcsó marha-exportban.

100 A vágóhíd-modernizálás azonban a megye más községeiben is előtérbe került. Simontornyán 1930 júliusában határozta el a községi elöljáróság egy új modern, közvágóhíd felépítését.

101 E rendkívül szétszórt és esetlegesen előforduló élelmiszeriparra vonatkozó adatok arra utalnak, hogy ezen a területen is számolnunk kell a válság hatásával, amely itt azonban elsősorban a mezőgazdasági és ipari, vagy — mondjuk úgy — az agrár-merkantil ellentéteket élezte ki. Ez az ellentét általában ott volt a legnagyobb, ahol az ipar valóban nagyipar volt már, mert a kisüzemek voltak az elsők, amelyek a válság áldozatául estek. Ezek érezték és szenvedték meg legjobban a vevőkör elszegényedését, a mezőgazdaságban dolgozók s az abból élők katasztrofálissá vált helyzetét. A vegyiipar helyzetét nem tudjuk nyomon követni; azoknak az üzemeknek működéséről, amelyek már az 1920-as évek végére kialakultak és működtek ezen a területen, nincsenek adataink. Egy később készült gyári címjegyzékből tudjuk, hogy a Kohn testvérek tulajdonában lévő bonyhádi olaj gyár, amelynek feladata „zsíros olajnövény gyártás" volt, átvészelte a válságos esztendőket.

102 Hasonlóképpen a nyomdaipar egyetlen gyári jelleggel működő üzeme a szekszárdi Molnár nyomda is kisebb, de inkább nagyobb nehézségekkel, túljutott a gazdasági élet nehéz évein. A Tolnamegyei Űjság 1930 februárjában — 254