Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legelők

fogván, megette", mégis a fele ár megfizetését megítélte. A kecsketartás a XVIÍI. században még néhány magyar helységben is szokásban lehetett. Erre utal egy madocsai zsellér testamentuma 1790-ből, melyben 8 kecskét és 4 tyúkot hagyott örökbe. Ugyancsak Madocsán 1792-ben és 93-ban kecskelopás ügyében ítélkezett a bíró.

205 Egykori kecsketartásra utalhatnak helynevek is. Kecskés-berek (Kömlőd), Kecskesziget (Fadd), Kecskés-erdő (Székcső), Ketskemlő tava és melléke (?) (Decs, Pesty). A LEGELŐK Ma általában legelőn füves, nyílt területet értünk, melyen legfeljebb bokrok, magános fák, esetleg facsoportok helyezkednek el, és ezen az állatok maguk keresik meg élelmüket, legelik a füvet. Vidékünkön a legelő megjelölés csak a XIX. század folyamán korlátozódott a fentebb jellemzett területre és vált nemcsak használatot, hanem felszínt és növényzetet is jellemző fogalommá, külön összeírási és adókataszteri tétellé. A legelő szót a XIX. század elejéig ritkán használták önmagában. Ennek egyik oka az, hogy addig a legeltetést nem korlátozták bizonyos adottságú, más művelés alá nem fogható, például szántásra, erdőnek, vagy kaszálórétnek alkalmatlan területekre. A legelő szó tehát nem jelentett egy bizonyos adottságú és hasznosítású területet, mivel a határ minden részén legeltethettek. 1731-ben az őcsényiek következő szavakkal kérik a puszták használatának megengedését: „Vizeknek sokszori való bősége miatt mind a mi szántó, mind pedig barmaink legeltetésekre, a táplálásokra való Földünk igen igen szűk és csekély! Mutasson azért Ti(ekintetes) Ur élésre való földet, mert szarvas marhánknak gyakorta kelletett és kelletik pusztát keresnünk."

206 „Marha élő föld"nek, más helyen „marha éíés"-nek eresztették volt kaszálóikat a mohácsiak 1771-ben a Hajiokban.

207 Ez azt jelentette, hogy korábban kaszált területet legelővé változtattak. Még 1845-ben is e szavakkal tanúskodtak a baracskai tanúk a szomszéd község népe mellett: „A szekcsőieknek a Duna szektsői sziget szabad élésű földje volt, emlékezetünktől fogva mindig minden féle marhák és sertéseik szabad legeltetéssel éltek légyen."

208 A felsorolt példákban a legelőül használt terület „apróerdős puszta", vagyis bokros, cseres hegyoldal (Öcsény), azelőtt kaszálórétnek is használt lapályos, füves terület (Mohács) és vegyes ártéri erdő volt (Szekcső). A legeltetéssel hasznosított területet nevezték marhaj árasnak is. Ez is vonatkozhatott erdőre és gyepes, fátlan térre egyaránt. 1800-ban és 1811-ben a madocsai elöljáróság „erdőknek és a város legelőjének fönntartására" megtiltotta a további foglalásokat és erdőpusztításokat, melyek annyira elszaporodtak, „hogy végre nem lészen marhajárás is". Ugyancsak ebben az évben azzal halasztják el a rétek felszabadítását, hogy „még így is elég legelő és marhajárás vagyon.. ,"

209 Számos példát láthattunk az erdők bemutatásánál arra, hogy az erdő szóval a XVIII. században és a XIX. század elején nemcsak a fával benőtt területet, hanem a közlegelőként, közös használatban tartott fás területeket is jelölték. Az erdő és legelő szó tehát a XVIII. század végéig elsősorban a terület jogi helyzetét, közösségi használatát fejezte ki. A legelő szó jelzőként állt sokáig a mező mellett. A mező ebben az értelemben a rét párja, de nem vízjárta, mocsaras, vadfüves, mint a rét régi 393