Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ÁRTÉRI HASZONVÉTELEK - Vízi közlekedés

fák jelezték, merre van a meder, annak sodrása volt, ha a komp odaért" (Decs). Mivel valamikor a víz járta árterekben a közlekedés legfontosabb eszköze a csónak volt, nélkülözhetetlensége folytán bizonyos jogszokások alakultak ki szabad használatukat illetően. A csónakokat, bár egy-egy család tulajdonát képezték, kérdezés nélkül kölcsön vehették az arra rászorulók. Ez nem számított lopásnak, ha utána a csónakot visszavitte a helyére. Ha időközben a tulajdonosnak is szüksége lett volna rá és azt nem találva valami dolgában kárt szenvedett, kártérítést követelhetett a kölcsönvevőtől. Lopásnak számított, ha leláncolt ladikot vittek el, ha tulajdon jegyét, burkonyfáját, mint messziről látható ismertető jelét megsemmisítették, megváltoztatták. A gyakran elszabadult és talált csónakokat iis szabadon használhatta az, aki megtalálta és azt nem titkolta el. Nem véletlen, hogy ott, ahol az ártér legelőször száradt ki, az uradalom először akadályozta meg az ártér szabad használatát, Madocsán, 1805-ben a tanács szigorú végzést hozott, hogy: „senki más csónakját gazdája engedelme nélkül el vinni és bírni ne merészellye. Molnár Istvány, Almási István csónakját annak híre nélkül birdogálta és példásan a templom előtt 1% pálcaütésekre büntettetett."

250 A decsi és mohácsi tanácsülési jegyzőkönyvekbe ilyen esetek nem kerültek bele, csak a csónaklopások, kártérítési keresetek, a csónakról elveszett tárgyakért, láncért és evezőért.

251 Néhány évvel ezelőtt a decsi Duna-ártéren járva több esetben vette kísérőm igénybe a kikötött ladikokat és aggodalmaimat a szokásra hivatkozva oszlatta el. Árterületen, nádasokon, bozótokon keresztül vezető csónakutak emlékét helynevek és a hagyomány is megőrizte. „Anyámasszony mesélte, hogy ha Szekszárdra, a piacra mentek, volt egy nagy ladik, azon mentek, 8—10 asszony. Volt egy öreg, az vezette. Ugy hívták: Csónakút, azon mentek. Ha este későn, sötétedésre nem jöttek meg, lámpát tettek a toronyba és félreverték a harangot is, hogy tudják merre menjenek. Ha olyan rossz idő támadt" (Őcsény). Pesty helynévgyűjtője is feljegyezte ezt az utat: „öreg és Kis csónakút — csaknem a falutól a hegység felé a Sárvízéig szaladnak, mint az ez előtt nagyobb részt vízzel borított határon a lakosság apadás alkalmával csónakjárásul használt" (öesény). Decs és Pilis határában ugyancsak Pestynél szerepel a Sebes csónak, más helyen Sebes csólnak — vízágy, mely a Sárvízbe szakad. Ugyancsak csónakútnak számított a fokok egy része is. Néhány erre utaló nevet ás viselt. Nagy úti fok, Kopasz Csónak úti Fok (Gerjen),

252 Csónik fok (Fadd). A Mohácsi-sziget múlt századi térképén szerepel az Általvonyó. Ez az öreg vagy Baracskai Duna egyik nagy, hurokszerű kanyarát vágja át ott, ahol a meder közti szárazföld a legkeskenyebb. Azok a csónakon járók, akik felfelé siettek, itt kiszálltak és csónakukat áthúzták, átvonták. Ezzel igen nagy utat takarítottak meg. Nyilván az általvonyó utat alakítgatták, tisztítgatták a bokroktól és a nádtól és talán valami csatornaszerű utat is vájtak, melynek sekély vízén, vagy sarán a csónakokat könnyebben vonhatták. Magas vízállásnál átlépte a víz és mivel félő volt, hogy a víz ereje annyira elmossa, hogy a kanyar öble szigetté válik, ezért a mohácsi tanács több ízben is rendelkezik 1806-Jban az általvonyó ügyében. „Hogy a víz valamennyire el apadván a Klágyába lévő általvonyót szükséges volna a mint el is kezdettük, hogy el rekesszük, de az emberek nem akarnak engedelmeskedni — holott elegendő pél15 Tanulmányok Tolna megye történetéből VII. 225