Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Bogyiszló

újjáépítés után pedig alig támadt fel. 1828-ban még határának szántóföldjét képező 82 jobbágytelek 435 telkes jobbágy kezén volt. Ezeken kívül lakott a városban 211 kisházas, 144 hazátlan zsellér, 6 nemes és 205 mesterember. A kisházasok egy része is iparos lehetett, csak nem voltak céhbeliek vagy önállóak, s gyakran más, alkalmi napszámmal, részes munkával is foglalkoztak. A kisebb földterülettel rendelkezők és zsellérek másik része hajós volt, vagy hajóvontatással, fuvarozással és dohányműveléssel is kereste kenyerét. A határ földjei a faddiakhoz hasonlóan „homokosak, ezért nemigen termékenyek, réttyeik is többnyire a Duna kiöntésének ki téve vágynak". A szántókat egyformán három nyomásban művelték s a távolabbi urasági majorok száraz legelőin birkákat tenyésztettek.

89 A rétek a Duna mentén helyezkedtek el, az erdők a Duna partján és zátonyain és a várossal szemben lévő túlsó oldalon, a „Szigetben" voltak. Az utóbbi nagy, makkos erdőben már a XVII. században sok gyümölcsöskertet irtottak a városiak. A jobbágyelkülönözés után ezek az erdők uradalmi birtokban maradtak, később pedig kiirtották azokat és felparcellázva a bogyiszlóiak kezére kerültek. Tolna gazdálkodásában az ártéri életformának közvetlenül kevés súlya volt, annál több közvetve. Tolna középkori, török kori és újkori kereskedelmi és közlekedési helyzete, szerepe nélkül nem érthetjük meg szinte az egész déli, de legalábbis Pakstól Bátáig terjedő Duna-szakasz gazdálkodását, árterének pénz- és áruforgalmát. Tolna éppen olyan fontos központja volt az ártéri gazdálkodásnak, mint Debrecen, vagy a többi volt alföldi kász város a maga szélesebb környékének és később, messze körében pusztává lett vidéknek. Tolna 1686 után újra egyre erősödve vívta ki régebbi kiváltságos helyzetét és szerepét, de a múlt század közepén végrehajtott vízszabályozás során, alóla messze elkerült a Duna, ezzel kereskedelmi forgalma egycsapásra lehanyatlott és aligalig fejlődött tovább. Még ebben a korban is mindenfelé, a Duna mentén megtaláljuk a tolnai halászbérlőket, molnárokat, mesterembereket, kereskedőket, hajóslegényeket és hajóvontató fuvarosokat. Tolna sajátos mezővárosi fejlődése és a reformáció idején betöltött szerepe

90 révén az egész alsó Duna mente paraszti műveltségének egyik központja, szellemi irányítója és meghatározója volt. Bogyiszló Bogyiszló neve Buguzlou alakban fordul elő először, mikor királyi adományként Moys nádor birtoka, aki ezt 1272-ben halastavaival együtt az Ábrahámi monostornak adta.

91 Vele együtt említik Dalocsát (Dalacha) is. E falukat a Tolna felé hurkos, nagy kanyart leíró, régi Duna vette körül három oldalról, tulajdonképpen csak 1854-ben kerültek át a Duna jobb partjára, a Dunántúlra. Bogyiszló története és lakóinak sorsa azonban még az átvágás előtt szorosan kapcsolódott a tolnai részekhez, hová csak a múlt század végén csatolták át közigazgatásilag. Neve szláv eredetre utal. Több más hasonló eredetű földrajzi névből következteti Győrffy György, hogy Bodrog vármegye hajdan igen mocsaras, Duna és Vajas közti részén szláv népesség lakott a honfoglalás idején. Ezt a népességet, ugyanúgy mint századokkal később a magyarságot, a tatárjárás (és a török és kuruc háborúk) idején itt, „a Duna mocsarai védték meg a tömegmészárlástól és elhurcolástól. Az árterületek halbősége pedig az éhínségek idején segítette át az idehúzódott népet".

92 89