Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Tolna

J A falu árvízmentes teraszszinten feküdt a Duna partján, mely itt a rendezések során holtággá vált 1854-ben. Ezzel Fadd kizáródott a hajóforgalomból, Tolnával együtt. „A község határa két fő részre oszlik, úm.: a magasabb fekvésű és homokos talajú ú. n. Külső földre és az alantabb fekvésű és a Duna árjának kitett térségre az ú. n. Belső földre. Ez utóbbi ismét két részre oszlik. Felső, másképp rét, az Alsó, másképp erdei részre. A külső földek szántóföldek." A belső földek eredetileg tehát rétek voltak, de 1864-ben már magasabb részeit szántóként használták. Az erdő nagyobb része uradalmi birtok maradt, majd az elkülönözés után a három földbirtokos pusztákat alakított ki rajta. Az ármentes terasz homokjában a rozs termett meg legjobban, de voltak olyan silány rétek is, melyek hasznavehetetlenül maradtak. Korán termeltek itt kapásokat is, kukoricát, burgonyát és dohányt. 1786-ban híres dohánytermő hely.

79 Itt épült fel messze környék termését összegyűjtő állami dohánybeváltó és tárház is. Fadd árterületén, a középkori oklevelek tanúsága szerint, de egészen a XIX. század elejéig a fokokra épített halászat lehetett a legsúlyosabb gazdálkodási ág, mellette a kaszálók, legelők és erdők haszna kisebb volt. „Kaszálóit, legelőit, gyakran elárasztotta a víz, ilyenkor barmaiknak más határban béreltek legelőt."

80 Az ártér jelentősége a Duna-átvágás előtt is már csökkenőben volt, azután pedig hamarosan meg is szűnt. A mezővárosoknak aránylag szűken volt termőföldje, ez kényszerítette a lakosokat a kapás művelésre és arra, hogy hajóhúzással és fuvarozással keressék kenyerüket. Tolna Az ármentes, magasabb terasz pereme Fadd alatt széles ívben visszahúzódik a Dunától és csak mintegy 5 km-rel délebbre tér ahhoz vissza. Itt újra száraz lábbal lehetett megközelíteni a folyamot, de ez a magas part csak alig 500 méteren kísérte a vizet, utána újra eltávolodott, helyet adva a Sárköznek. Ez a Duna jobb partján elhelyezkedő, hatalmas vízjárta, nehezen megközelíthető és bejárható mocsárvidék, tulajdonképpen itt, Tolna városa alatt kezdődött el. E város jelentőségét kiemelte még az is, hogy csak mintegy 32 km-rel délebbre, a Sárköz túlsó végén, Bátánál éri el újra a száraz dombvidék a Duna folyását. Tolnánál hatolt be nyugat felé a Duna egykori főfolyása legmesszebb a Dunántúl testébe, vagyis a nehezebb, szárazföldi szállítással itt lehetett leghamarább megközelíteni a dunai hajókat. Nem véletlen tehát, hogy a római Alta Ripa romjain, itt épült fel az a királyi vár, mely egy egész vármegye központja és névadója lett. Tolnán többször tartottak országgyűléseket is. A középkori, és talán még részben régebbi falakat azonban a víz már jórészt magába mosta, míglen végül 1854-ben ez a Duna-szakasz is holtággá lett, az ún. Bogyiszlói átvágással. A városfejlődés egyik sajátos útján, mely több szabad magyar királyi város múltját is jellemezte, Tolna nemcsak mint közigazgatási központ, hanem bortermelése és borkereskedelme révén gazdaságilag is megerősödött és polgárosodott. V. László királytól már pecsét- és címerhasználati jogot is kapott, ami csak szabad királyi városnak járt. Helyzetét az is könnyítette, hogy földesura a királyné volt. Tolna polgárainak társadalmi helyzetére és törekvéseire fényt vet az a tény, hogy nagy számban vettek részt közülük az 1514-es parasztfelkelésben, melynek gerincét a legújabb kutatások szerint a feltörekvő mezővárosi pol86