Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Gerjen

köténnyel lett volna leterítve, olyan volt a domb szüretkor."

69 Két idős gerjeni adatközlőm így emlékezett meg az Ófaluról: „Ma is meg van a helye mintegy kilóméterre a falutól nyugatra. Ez porráégett, mert a házak olyan közel voltak egymáshoz, hogy az ereszek egymáshoz értek. 100—120 öl volt egy telek, mikor az megégett, sok marha is odaégett, mert nem tudták a dombra hajtani (a templomhoz, mely magasabb helyen feküdt). Az egyik ház a másikat érte. Sövényfaluak voltak ezek, úgy sározták be. Alacsony kis putrikban laktak a népek, hallottam, hogy ott volt a török templom az ófalu dombon. Hány esztendőre, nem tudóin, megjöttek a törökök, keresték volna a templomot, de szétverték. Azt mondták, hogy egy aranyborjút kerestek, az volt a templom alá eltéve. Meggyütték a törökök, hogy elhozzák azt az aranyborjút." Erről a templomról 1752-ben megállapítják, hogy emberemlékezet óta áll a kőből épített templom, melynek fedele a Rákóczi-korban elpuszult.

70 „Az Ófalu 1844-ben égett le, el kellett települni. Hol, hová? Dunaszentgyörgyre akarták, azt mondták akkor: inkább a víz csűrjön a szemünk közé, mint a homok." Mások úgy hallották, hogy Vettlére akarták őket erőszakkal telepíteni. „Oda is építettek néhányan, de atzán azt mondták, hogy inkább a víz csapkodjon a szemük közé, mint a port fújja a szél, és visszajöttek ide." 1850ben a szekszárdi főszolgabíró jelentést kér arról, hogy a szigorú tilalom ellenére többen az Öfaluban házat építenek.

71 Végül is a falu mai helyét jelölték ki, az Ófalutól keletre lévő gyümölcsöskertekben. A mérnök szép rendben kimérte az utcákat és telkeket. Az első években itt is csak vesszőfonásos kunyhók épültek, csak később volt módjuk szép portákat építeni. Itt tágasabban voltak az akkoriban épült dunai védőtöltés tövében. Bár a falut azóta is többször elborította a víz, a lakosok és a jószág a házak fölé emelkedő védőtöltésen mindig idejében menedéket talált. A régi falu helyét kertekként osztották fel. Gerjennek a XVIII. század második felében a régi gerjeni határban nem voltak szántóföldjei. Porciójukat, adójukat, kaszálóik, irtáskertjeik és legelőik után fizették, — írták ők maguk 1780-ban.

72 Valószínűnek tartjuk, hogy régebben, a XVIII. század első feléig, voltak a gerjeni határban is szántók. 1692-ben említést is tesznek a gerjeni határban Fadd felé eső 200 hold elvadult szántód ról.

73 1829-ben Egyed Antalnak a következőket írják a határáról: „Rész szerént rónás, rész szerént lapályos és vizenyős Földje van és a belső határja melly csak legelő és rétből álló fekete sáros agyag, melly ha víz áltál el nem öntetik, Szénát bőven terem; a külső határban egy mérföldnyi távolságra eső szántó földje minthogy nem trágyáztatik, soványos." Ez a külső határ a Vettlei szállások és szántók területe, mely már ármentes teraszon helyezkedett el. A József császár-kori térkép még sűrűn felosztott kerteket jelöl itt s a helyet ,,Szalas von Gerjen"-nek írja. Ezekhez az ármentes szinten elhelyezett szállásokhoz később szántókat is irtottak, ezek voltak a külső, vagy Vettlei szántóföldek. Az 1728-as megyei összeírás szerint „Vettle praedium est ipsis per modum appertinentiarum adjutum", vagyis bár praedium, mégis a jobbágytelek tartozékaként kezelik. Fényes 1866-ban megjelent munkájában is azt írja: „Határa nagyon lapos és árvízjárta, úgy hogy adó alá szántóföld nem is íratott össze."

n A falu belső határát a Duna ölelte körül, de a medret magasabb hát kísérte végig. Ez a hát alkalmas volt erdőnek és benne irtáskertek voltak. A falutól északra víz járta fokok, nádasok, laposok közt több helyen találunk árvízmentes magaslatokat, melyeken szintén kaszálók és kertek helyezkedtek el. A Duna régen keletebbre folyt, s a mai főfolyás helyén is még magasabb hát volt, melyet a lakosok gyümölcsösként használtak. A folyamszabályozások során ezt a víz elhordta tőlük. 6* 83