Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Madocsa

nyolta az uradalomnak azt a bejelentését is, hogy 31 és 6/8 szesszió helyett a rendezés során 44 2/8 szessziót kíván a jobbágyok közt felosztani. Felszólította a jobbágyokat, hogy haladéktalanul fogjanak hozzá a földek műveléséhez, adják meg a törvényes kilencedet és más úrbéri tartozásaikat, gyümölcsfáik árát pedig felvehetik az uradalomnál. Az úriszék döntését a vármegye jóváhagyta. A madocsaiak ekkor a Helytartótanácshoz fordultak. A Helytartótanács 1793 szeptemberében jelentést kért a megyétől arról, hogy maradt-e olyan föld az uraság kezén, mely azelőtt jobbágyoké volt s ez mennyit tesz ki. 1794-ben az úriszéken a szolgabíró jelentette, hogy nem csak minden régi jobbágytelket osztottak ki, hanem még a földesurak allodiális földjeit is a jobbágyok kapták meg. 1795-ben a jobbágyok ismételten a Helytartótanácshoz fordultak pártfogásért. Az ismét csak levélbeli utasítást küldött a vármegyéhez: fizettesse ki a felbecsült gyümölcsfák árát és a nyugtát küldje fel, valamint készíttessen kimutatást arról, milyen irtásokat tettek a madocsai jobbágyok, vagy azok ősei, és tiltották-e valaha az uraságok az irtások adás-vételét. 1795 áprilisában a jobbágyok újra előadták panaszaikat. Ismét kérték, hogy akiket földjeiktől és rétjeiktől megfosztottak, azokat kárpótolják, de az egész reguláció elfogadhatatlan számukra, mert olyan kevés földet kaptak, hogy azt a mennyiséget sem teremheti meg, amit tőlük követelnek. „Azonban ha bár a határ mappája felküldetett is a Helytartó Tanácshoz, de árvizek miatt szintén használhatatlan légyen az vagy annak nagy része". A madocsaiak számítása szerint a rétek és gyümölcsösök irtására fordított munka 9576 napszámot tesz ki; ezenkívül sokan pénzen vettek rétet és gyümölcsöst, mindezeket ingyen, minden kifizetés nélkül vették el tőlük. „Mi is mint mások szülötte földünkhöz ragaszkodván nem restségből hagytuk félbe határunkon a szántást, vetést, hanem az árvizek pusztításai miatt arra kénytelenek voltunk. Most is annyira elborította határunkat, hogy jószággal abból kimenni is alig lehet..." — írták szószerint. Ügyük méltó elbírálására pártatlan szomszédos megyei bizottság kiküldését kérték. A Helytartótanács rendeletére újra úriszéket tartottak. A helység védelmére kinevezett vármegyei ügyész, Hajós Sámuel sürgette az irtásokra tett munkabér kifizetését, de a jobbágyok többi panaszát visszautasították. Az úriszéken a földesurak 1138 Ft 12 krajcár irtásbér kifizetését megígérték. Az irtások jogi helyzetének felülvizsgálatára kiküldött szolgabíró, Thamási Mihály esküvel bizonyította, hogy sem Szabó Mihály (valószínű a bíró volt ez akkor) sem más madocsai lakos nem tudta igazolni, hogy maga vagy a község valamit is irtott vagy irtásföldet készpénzért vett volna. Egyben jelentette a Helytartótanácsnak, hogy a madocsai szántókat az árvíz sohasem önti el. Erre az elkeseredett madocsaiak a királyhoz folyamodtak egyenesen. Az elrendelte, hogy egy választott küldöttség, deputatio, vizsgálja meg: valóban igaz-e, hogy a határt a víz meg szokta járni? Erre 1796. június 7-én tartott úriszéken a megye ügyésze újra kérte a madocsaiak orvoslását, de az uradalmi fiskális kijelentette, hogy 1. minden földet ott adtak ki, ahol a község kívánta, 2. azt a víz soha el nem borítja, 3. a réteknek meg csak hasznára válik, ha a víz elborítja, 4. a község panasza alaptalan „nyughatatlan, nyakas, uraságait bosszantó népet büntessék meg s a deputáció költségeit is viselje". A vármegye képviselője azt is újra követelte, hogy a vízkártételeket vizsgálják felül, de az uradalom ügyvédje ismét csak azt állapította meg, hogy a jobbágyok birtokait a víz sohasem lepi el. Ennek megfelelően döntött az úriszék is, de büntetést nem szabott ki a jobbágyokra. Ezt a vármegye törvényszéke is helybenhagyta 1795. április 15-én. Az urbariális 73