Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TÁJ TERMÉSZETI ADOTTSÁGAI - A folyam völgye - A Duna folyása és az árvizek

nem erősítették. A középkori paksi kolostor romjai is a Duna vize alá kerültek. A néphagyomány és történeti feljegyzések több olyan községről tudnak, melyek közvetlenül a Duna martalékaivá lettek, különösen nagy árvizek következtében. Az; 1809. és 1811. évi árvizek alkalmával több falu annyira elpusztult, hogy többé fel se építették. (Kara, Varát, Kákony, Pandúr.) Más községek pedig magasabb szintre települtek át (Sükösd, Csanád, Géderlak).

9 De ugyanígy eltűntek régi medrek is. A Kalocsa alatti Vajas fokot pl. a Mikoviny-féle térkép (1700) még tekintélyes Duna-ágnak tünteti fel, a mai Duna és a Vajas-fok közötti terület hatalmas sziget volt. Ma a Vajas-fok medre sok helyen annyira összeszűkült és feltöltődött, hogy kevesen mernék egykori nagy Dunának elképzelni, pedig a Vajason keresztül a középkori hajók Kalocsát még felkeresték.

10 Ugyanilyen hihetetlennek hangzik, hogy még a XVIII. század végén dunai hajók feljártak a Sár vízén Szekszárdig, vagy hogy a Fadd alatti holtmedren keresztül folyt a Duna fő ága ezelőtt alig 150 éve. A mederáthelyeződések magyarázzák azt is meg, hogy a községi és megyehatárok nem követik a mai folyás mentét, hanem gyakrtan átnyúlnak azon. Verbőczi Hármas Könyvében már százados gyakorlatra hivatkozva állapítja meg, hogy a vízjárás megváltoztatásával a régi birtokhatárok nem évülnek el és azok függetlenek a mederváltozástól. Másrészt a folyó haszonélvezeti joga sem veszett el, ha az megváltoztatva irányát más határán keresztül keresett magának új medret.

10a A folyó sodrásának mesterséges megváltoztatásával azonban mégis mindig próbálkoztak, mert az ezáltal nyert területet a régi birtoktesttől leválaszthatták a nehezen áthidalható széles vízfolyással. Ha annak jogilag meg is maradt régi birtokosa, de őt annak gyakorlati élvezetéből ki lehetett szorítani. Idővel az újabb határvonások, ha késve is, a folyókhoz igazodtak. Ilyen tevékenységgel, valamint a folyószabályozás hatásaival a későbbiekben foglalkozom. Az ártérnek általános feltöltődése az utolsó 200 esztendő alatt nagy változásokat hozott. Ennek megértéséhez tekintsük át az ártér felszínviszonyait. A földrajztudomány a dunai árteret két szintre osztja fel. Az alacsony ártéri szintet már a középvíznél kissé magasabb vízállásnál is elöntötte a Duna az árvízmentesítési munkák befejezése előtt. Ez az alacsony ártéri szint az általunk vizsgált Duna-szakaszon 5—6 m-rel van a Duna nullpontja felett. Felszínét öntéshoniok, öntésiszap és öntésagyag borítja

? rajta a talaj fejlődése még alig indült el. A magas ártér a Duna nullpontja felett 8—9 m-re emelkedik és azt csak nagy árvizek öntötték el. Ennek felszínét is öntésiszap és öntéshomok fedi, mint láttuk, történeti időkben alakult ki. Az alacsony ártéri szint tehát a közepes és nagy, a magas ártér csak a nagy árvizek alkalmával magasodott feljebb és feljebb az iszaplerakódás mértéke szerint. A Duna árterében több helyen találunk szigetszerű ármentes emelkedéseket, melyek korábbi földtörténeti időből maradtak vissza. Mivel ezeket sem a kis, sem a nagy áradások nem borították el, nem is magasodtak tovább feltöltődés útján, hanem viszonylagos magasságuk az ártér többi szintjéhez képest egyre csökkent. Történeti adatokkal bizonyíthatjuk, hogy ez emelkedések közül sok eltűnt már, lassan elmerült a körülötte épülő magasabb ártér szintjébe, s ezzel elvesztették korábbi, nagy helyzeti értéküket. Az ártérben ezek voltak az emberi megtelepedés és az ártér használatának támaszpontjai. így tűnt el többek között Aszszonyfalva is Decs határában. Az 1809. és 1811. évi árvíziben elpusztult falvak is korábban évszázadokon keresztül ilyen dombokra települve megmenekültek 7