Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Bölcske
a Dunáig. Ez a terület tulajdonképpen Madocsához tartozott a XVII. században, és csak a madocsai közbirtokosok majorságaik kialakítása után csatolódott Bölcskéhez. E területtel Madocsával kapcsolatban foglalkozunk. A bölcskei határ északi, északnyugati fele magasan a fennsíkon, a pannon táblán fekszik és nagyobbrészt a földesúr kezén volt. Az 1728. évi megyei összeírás szerint az akkori 88 jobbágy- és zsellércsaládnak a külsőségben saját szántója és rétje nem volt. A községbeliek a földesúrtól évente, vagy több éven át, hat helyen béreltek földet („exarendant incolae annuatim et continautive pro Flór, centum praedia sex"). A bérelt szántók, a kétnyomásos rendszernek megfelelően, két helyen voltak a mai Gyürüsi völgy és Örsi hegy tájékán. Szentandrás későbbi nagy, uradalmi szántója akkor még legelő volt. Az Örsi-hegyen a madocsaiak telepítettek szőlőt. A bölcskeiek saját szőlői a belsőség közelében, attól északra, mai helyükön feküdtek. A Hadai-hegy környékén (a szállások mellett) kenderföldek is voltak. A jobbágyok telki állományához tartozó szántók a Gyürüsi völgy (és mai Szöllősi dűlő) mellett, a rétek a Duna menti Várrév praediumban lehettek már akkor is kijelölve, ill. művelés alatt. Ezekről ugyanis az összeírás kifejezetten megemlíti, hogy lajtsromba voltak jegyezve. (,,In quibus terrae arabiles iam rubricis insertae habentur"... ugyanez vonatkozott a rétekre — prata — is.) Az Örsi-hegy és a Hadai-hegy előtti kaszáló részben a közösséget illette. Ez a XVIII. század eleji állapot lett a későbbi rendezések alapja. A két évszázad alatt bekövetkezett változások során döntő volt a magasan fekvő területek legelőinek felszántása, a szőlőművelés erős térbeli terjeszkedése és a hüllői árterület fokozatos művelés alá vétele. 25 Az 1728-as összeírás tehát azt mondja, hogy nincs a jobbágyoknak saját szántójuk, azokat az uradalomtól bérelték. Ezt a sajátos helyzetet Madocsa történetében is megtaláljuk. A jobbágyok régi szántóterületeiket, melyek az ártérből kiemelkedő hátakon és göröndökön voltak, nem művelték, azokról nem is adóztak, ill. ezeket a területeket az ártér egyéb haszonvételének rendelték alá: legelőül vagy rétként használták azokat. Az árterületet, a Hüllőt és az Öreg szigetet, valamint később a Szentandrási pusztához tartozó Nagyerdőt teljesen az állattartásnak tartották fent. Az összeírás időpontjában tehát a bölcskei határ nagyobb részére az ártéri állattartás és az egyéb ártéri közös haszonvétel nyomta rá a bélyegét. A művelésre alkalmas emelkedéseket nehéz lett volna, különösen árvíz idején, a jószágtól külön-külön megőrizni. A későbbi rendezések folyamán az uradalom a jobbágyokkal közösen használt Szentandrási erdőségből és az árterület egészéből kiszorította a jobbágyokat az eddig bérelt szántóföldek telki állományba való felmérése ellenében. Ez a változás a gabonatermelés megerősödését, — a paraszti gazdálkodás árutermelővé való válását és egyszersmind az árterület kiélésének gyengülését — jelentette Bölcske számára is. Mindenesetre ez a jogi újrarendezés azt mutatja, hogy Bölcske határa a török idők előtt alig terjedhetett túl az ármentes dombperemeken, a magasabb területek már kisebb, később pusztává lett falvak birtokában voltak. Bölcske jelentősége és nagysága a török időkben összetelepüléssel nőtt meg, részben rejteket kínáló ártéri birtokainak alapján. Nyilván a XVIII. századi határkép kialakulásához hozzájárult az árvízszint feltöltődéssel kapcsolatos emelkedése is, mely egyre szűkítette az ártérből kiemelkedő szigetek felületét. Az 1858-as kataszteri felvételen ezért találjuk a bölcskeiek úrbéres szántóit az egykori Gyürüsi és Örsi hegy tájékán kilenc egymással párhuzamos, majdnem egyenlő nagyságú dűlőben. 26 59
