Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - A legeltetés sajátosságai - Legeltetés és feleltetés az erdőkben

lásokon való teleltetésről „(reggel) kieresztették őket (a marhákat a szuloki erdei szállásokon) aztán mentek széjjel. Téli időszakban megetették a fák högyeit, a bokor högyit. Sárjüz, fűzfa bokrok, meg mindenféle fa högyit csipkedték szegények. Széna nem volt, amit adhattunk volna nekik. A! A nép nem dolgozott ám annyit, mint most. A marha mindenféle széna nélkül telelt. Rideg állatok voltak ... Ha nagy hó volt (mely már a mozgást is gátolta), lovakkal hoztak fel oda kukoricaszárat..." „Ügy teleltek ki, hogy a bokrok, fák leveleit etették. Télen ette még a szederindát is, mert télen-nyáron kint volt". (Báta) A decsiek úrbéri perük során elkeseredetten harcoltak a Szomfovai és Keskenyi erdőkért, melyeket „bírói törvényes hatrarozat szerint beisraert sújtó körülmények idején barmaink számára némi menedékül szolgálóknak jelentettek és így (azok elvételével) barmaink szokott ideiglenes táplálékát már a nádhegy és erdei növény gallyakból sem reméllyhetvén.. ."

234 A hó növekedésével az ember hozzásegítette az állatokat a gyenge ágak, a fák susajának megszerzéséhez is. Ennek legegyszerűbb módja volt, ha az állatokat a ledöntött fákhoz, szerencsésebb esetben erdővágásokra hajtották, ahol a kivágott fák ágait, rügyeit fogyaszthatták. A sárköziek, miután földesuruk, az Alapítványi Uradalom, az erdők nagyobb részéből kizárták őket, a kalocsai érseki uradalomtól béreltek erdei téli legelőt a bogyiszlói határban. Az itt telelő gulyákba több faluból hajtottak állatokat; „szedte a jószág a szödörlevelet, fahéjat. Az emberek dolgoztak az erdőn, aztán a levágott farügyet lerágták, mint a szarvasok... A nád, csuhé közt növő füvet, nyárfa, gyürüfa, fűzfa kérgét." (Öcsény) „Télen a Gemencbe jártak a jágerhez. Volt annak is 30 darab marhája. Azt nekieresztette a vágásnak, a nyers ágat ették a marhák."

235 (Decs) Az 18014>en hozott mohácsi rendeletből kitűnik, hogy ott előfordult az is, hogy külön a marhák számára döntöttek fát: „aki pedig azután vagy épületnek, vagy tűzifának, vagy marháknak a fát töviben le fogja vágni, annak fejszéje és egyéb vele leendő eszközei elvétessenek.. ."

236 Nem volt mindenkinek módja állatait erdővágásra hajtani és fák döntését ebből a célból mindenhol korán megtiltották. Általánosabb gyakorlat volt tehát a magasabban nőtt ágakat az állatoknak levágni, vagy lehajtani, hogy azokat elérhessék. Legrégibb történeti adatunk gallyak vágására 1689-ből való: a bátaszéki tiszttartó jelenti urának, hogy faágakkal tartják a barmokat, mert széna nincsen. A mohácsi feljegyzések gyakran foglalkoznak az erdei feleltetés kérdéseivel. A XVIII. századból még nincs arra adatunk, hogy a legeltetésre kijelölt erdőben tiltották volna a gallyak vágását. A XIX. században a fokozódó erdővédelemmel kapcsolatban már tiltják ezt, vagy legalábbis szabályozzák és engedélyhez kötik. „1801. Elvégeztetett az is, hogy a Klágyában lévő marhatartó gazdák, ki az marháik számára ágakat, fákat vagdalván szörnyű károkat tesznek, onnand végképpen elmozdittassanak, ki rekesztessenek és ha ennek a parancsolatnak nem engedelmeskednének, kemény büntetés alá huzattatnak."

237 Mint más feljegyzésekből kitűnik, a Klágyát tilos erdőnek jelölték ki, a tanács nem az erdei feleltetés ellen, hanem csak a Klágya védelmében hozta rendeletét. 1802: „Matkó Miskának 8 db szarvasmarhái és 5 db lovai lévén azon környékben számlálhatatlan facsonkítások és erdőpusztítások láczatnak."

238 1803: „Négy tanácsbéli a Napokban az Erdőket vizsgálni lévén referáltak, hogy némellyek marháikkal az erdőbe szállván minden takarmány nélkül az Erdőt ág kedvéért rongállyák és a marháknak vágják, melly eránt végeztetett, hogy az új szállások azonnal elpusztíttassanak és a mar402