Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Juhok

Sauska földbirtokos birkáit eresztik telelőre a mohácsi határba ismét azzal a kikötéssel, hogy „ha kiáradás lenne, tüstént a határból kiparancsoltasson, a helly bélieknek pedig újonnan meg parantsoltatik, hogy birkáikat a Szigetből ki hajtsák."

192 Ezekben az években az erősen birkaellenesek kerültek hatalomra, akik megtiltották azt, hogy Mohácsott bárkinek is legyen birkája, mert amikor 1837-ben földesuruk, a pécsi püspök méh- és juhdézsmát követelt a tanácstól, az a következő határozatot hozta: „A mi a Birkát illeti, minthogy némellyek a Város ellenére bátrak voltak tartani, azok ügyeiket magok védjék — egyéb eránt hírül adasson a Birkás gazdáknak, hogy Sz. Mihály napra a Birkátul határunkat tisztítsák meg és az ellenkezők keményen meg büntessenek. A nyakasok, kik közönséges Rendeleteknek nem engedelmeskednek, testi büntetéssel annyiszor mennyiszer megbüntessenek."

193 E szigorú kitiltásnak sem volt foganatja, mert a következő esztendőben megismétlik. 1839-ben láthatólag újra eltűrik, hogy mohácsiak kezén is legyen birka: „1. Két lántzra csak egy birkát szabad kinek-kinek tartani. 2. Más helen nem szabad őket legeltetni, mint az ugaron, vagy a városi Tanács által kijelelt helyen. 3. Ha a Duna vize úgy kiáradna, hogy a Legelőt megszorítván, ezen esetnél a Birkákat tartoznak a határból kihajtani — minthogy a birkatartás a Méltóságos Uradalom által meg engedtetett.. "

m 1841-ben jelentik a tanácsnak, hogy többen „a köz kívánat ellenére nagyobb mennyiségű birkákat tartván, azokat az adó kikerülése tekintetéből mindenkoron eltitkolták légyen, mostan azonban a Víztől szoríttatva az ugar földeken legelvén könnyen megolvashatnánk."

195 Az 1840-es évekre már teljes polgárjogot nyert a juhtartás Mohácsott is. A szigetben és a Dunán inneni rétekben Szent József napjáig szabad legeltetniük, de utána csak az ugarokon tarthatják azokat. „Még is miután az adó nagy részét fizetnék a Cselei erdőben való járathatás nekik szabadon hagyatván". 1842-ben a tanács követeli a „juh-tartást a birtokhoz szabni és ki-ki birtokán felüli birkatartástól letiltatni." 1843-ban már a szigetbeli juhosgazdák külön legelőt követelnek maguknak.

196 A múlt század második felében magától visszaszorult a birkatartás mértéke és a hagyomány szerint már nem sokan tartottak birkát, legtovább a mohácsi görögkeleti szerbeknél maradt meg. Az ártérben birtokos falvak juhellenességének magyarázata a következő: az ártérben a lakosság sok marhát tartott, ezeket azonban évenként hosszabbrövidebb időre kiszorította a víz az ármentes legelőkre. A juhokat nyáron nem hajthatták a nedves „fövenyes, métölös" ártérbe, tehát az ármentes legelőkön jártak. Ezekre viszont az ártérben legelő jószágnak árvíz esetén nagy szüksége volt. A büdös birka után semmiféle jószág nem legel. így a birkák veszélyeztették az egész állatállomány fenntartását, éppen a legszűkösebb időben. Bizonyos feltételek mellett később mégis megengedték a juhtartást, mivel a birka az ugart jobban kihasználta, mert nemcsak a sarjadó füvet és gazt ette meg róla, hanem több növénynek (fekete nadár, tarack) még a gyökerét is megette. így a birkákkal távoli és nehezen megközelíthető szántók trágyázását fektetéssel meg tudták oldani. A birkás gazdák pedig az ugarlegelőkért nagyon szép bérösszeget fizettek a községnek. A juhászat építményeiről keveset szólhatok. A vándorló nyájak minden karám nélkül éjszakáztak és fektettek az ugaron. Hideg, szeles időben természetes enyhelyt adó gödröket, völgyeket, erdőket, nádast, kukoricaszárt kerestek. 390