Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Disznók

vést, és utána az összes disznó röfögését és a kutyák ugatását, s mikor a kutyák megszűntek ugatni, minden disznó egy csomóra összefutott az erdőben. .. Látta este (a később megölt göbét), de másnap, amikor kiment a disznókhoz, már nem találta."

157 Párhuzamként ideülik egy mohácsi emlékezés: „Mikor 8 —10 éves voltam (kb. 1890.), akkor volt itt egy darab, Kis Szigetnek hívták. Ott abban voltak disznók. Ott voltak kanászok, de nem őrizték őket. Este összekiabálták őket. A disznóknak meg volt akó, abba este becsukták őket. Sűrűség volt az egész. Imitt-amott egy kis fű... Márciusban már kimentek... Kocsival hozták nekik (a kanászoknak) a kenyeret. A kanászoknak voltak gunyhóikNégy kanász volt ott, sövényből voltak az akók" (Mohács, Homorúd). 1773-ban a decsiek azt panaszolják a megyénél, hogy „Határunkban lévő külsőbb erdőnek mákjai bérért megengedtetődtek a Helységnek s. v. sertései oda kihajtatván néha azok, melyek a belső erdőn inkább mintsem a külsőn neveltettek tehát előbbeni szokott helyük eszükbe jutván által szöktenek, azokat agyon lövöldözte (az ispán) és kanászokkal vagdaltatta."

m Ebből az esetből is arra következtetünk, hogy az erdőn a disznók hasonló, időszakos felügyelet és nem szoros őrizet mellett tanyáztak, mint amelyet az őcsényi emlékezés és a madocsai per alapján megismerhettünk. A Duna kisebb, kaszálással nem hasznosított, erdős, bokros szigetein, zátonyain, de legfőképpen az un. gyümölcsös szigeteken még az 1940-es években is, de egyes helyeken egészen napjainkig, szokás volt a nyár elején kitenni a disznókat, részükre legfeljebb a terület legmagasabb pontján kis fészeres aklot építeni, hogy oda esős időben behúzódhassanak. A gazda időnként ment csak át megnézni állatait, ilyenkor szemes takarmányt vitt magával. A disznók a hullott gyümölcsön, különféle zöldön, gyökereken és férgeken éltek és jól fejlődtek. Ez a disznótartás az ordasi szigettől le Eszékig, a Duna jugoszláv szakaszán is megtalálható, illetve onnan is vannak adataink.

159 Erdei disznófalkák őrzését, időszakos látogatását, ellenőrzését nem lehetett gyermekekre bízni, ezek a kanászok legények vagy meglett emberek voltak. Ahogy egyre inkább sík, vizenyős, értéktelenebb legelőkre szorultak, a közös nyájakban való őrzés terjedt el, amit a hatósági rendeletek is szorgalmaztak. Sokáig fennmaradtak a külön őrzött falkák is, párhuzamosan a közös nyájakkal, szokás volt pl. tarlószabadítás után a közös falkát szétverni és a sertéseket kisebb csapatokban a tarlókra hajtani. Ezekre a szűkebb földekre a nagy serfcésnyájat ráhajtani már nem lehetett, illetőleg összezsúfolva az erősebbek elverték a gyengébbeket. Erre azért is rá voltak szorulva a disznótartók, mert a makkoltatásra már nem volt módjuk, viszont a kukoricás hizlalás még nem vált általánossá. A nyájak erdőből való kiszorulása és a szelídebb mangalica, vagy annak keresztezett ivadékainak elterjedése a vad, lassabban fejlődő régi fajta rovására, a szemestakarmánnyal való javítás, hizlalás szokásba jötte a közös, csürhés kanászok fogadása, illetőleg gyermekkanászok felfogadása, párhuzamosan megfigyelhető jelenségek, összefüggnek egymással. Mindehhez járult még a Sárközben a gyermekáldás visszaesése, ami egy-egy paraszti üzem idegen munkaerőre való szorulását eredményezte. Dunaföldváron a régi legeltető disznótartás nem volt jelentős, mert nem voltak arra alkalmas erdők, legelők. Madocsán a hagyomány szerint valamikor az un. örökök és a Felhágó tájékán lévő erdőben a családtagok, legények és lányok, vagy idősebb ember gondjára volt bízva a sertésfalka. Tavasszal lehajtották a magló göbéket és hízónak szánt süldőket, késő ősszel a fagyon, 380