Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

ÁLLATTARTÁS - Marhák

legkritikusabb szakaszában nem jutott elég fehérjéhez, s ezért gerince, mellkasa elmaradt a fejlődésben. A megerőltetett és kellően nem táplált vemhes kancában pedig a csikómagzat hosszú, csöves csontjai nem fejlődtek kellően. Ezeket a kezdeti károsodásokat a későbbiekben már helyrehozni nem lehetett.

82 A szilajon nevelődött csikók, éppen a tartásmód folytán bizonyos kiválasztási nyomás (selection pressure) alatt is voltak; a gyengébbeket, rosszabbul futókat, elvitte a hideg tél vagy lerántotta a farkas. Ez az állandó pozitív szelekció csak a szilaj tartás mellett érvényesült, s ott is leginkább annál a változatnál, melynél a lófalka időszakosan emberi felügyelet nélkül, önállóan legelt. Ehhez járult még az állatok gazdáinak az a törekvése, hogy a legjobb és legszebb állatokat jelölték ki továbbtenyésztésre. Ezt a kiválasztást nevezi Darwin öntudatlan kiválasztásnak, bár ez a megnevezés megtévesztő. Ugyanis a tenyésztő tudatában volt annak, hogy kiváló egyedek továbbszaporításával nemesíti az utódokat.

83 A fuvarozó falvak bármennyire fontos szerepet tö/Ltöttek be a déli országrész fejlődésének kibontakozásában, a vasutak kiépülésekor, a maguk egyoldalúvá váló életformájukkal, szinte minden átmenet nélkül zsákutcába kerültek és tönkre mentek. Paraszti gazdaságuk elmaradt és még nagyobb hátrányba kerültek, erejét a földje művelésére összpontosító, telepes németekkel szemben, akik már a lóban elsősorban a paraszti gazdaság munkaerejét látták. Nem véletlen, hogy náluk jelentek meg az első nehezebb fajta igás lovak.

84 Báron például az első nehéz lovakat századunk elején vásárolták, s hamarosan az itteni németség jövedelmező foglalkozásává lett a nehéz lovak nevelése. Távoli vásárokra is eljárva, ilyen csikókat szereztek, a szegényebbek 1—1 1/2 éves koráig tartották és betanították. Tőlük a tehetősebbek vették át, akik 3 éves korig használták azokat s a 3—4 éves korú, erős, kifejlett lovakat jópénzért adták el az olasz és német kereskedőknek. MARHÁK A Duna mentén igen jelentős marhatartás volt. Az itt tartott szarvasjószág száma mindig meghaladta a lovakét. A XIX. század második felében, amikor a paraszti gazdaságban a ló kiszorítja az ökröt, kezd kibontakozni a tej árutermelés is, mely a tehenek számának növekedését is jelentette, így ekkor sem kerültek a lovak számszerű túlsúlyba. A Duna mente régi, középkori marhafajtája feltehetően lényegesen nem tért el az ország más részén tartott fajtától, s ahogy a XIV—

XV. században ásatásokkal kimutathatóan, a kisebb és kisszarvú marha helyét a nagyobbtestű, nagy szarvú marha foglalta el, a Duna mentén is ez válhatott uralkodóvá. Az újabb kutatások ugyanis kétségbe vonják azt, hogy az úgynevezett nagyszarvú, fehér, magyar parlagi marha honfoglaló őseinkkel együtt jött volna hazánkba. Más feltevés szerint ez a fajta a kunokkal együtt került hozzánk. Ismét más felfogás hazai kiválasztásnak, nemesítésnek véli. Ezt az utóbbi nézetet tartom valószínűbbnek, bár ez ellen szól az, hogy a fehér marha csontozata igen hasonlít az őstulokéhoz (Bos primigenius Bojan) és így az sem lehetetlen, hogy ez annak háziasított és keresztezett leszármazottja.

85 A XV—

XVI. századi nagy, nyugat felé irányuló marhakivitelben — mely kétségtelenül már a fehér marhával folyt — a Duna mente is kivette részét. A marhakereskedelemnek egyik nagy központja éppen Tolna mezőváros volt, de jelentős vásárai voltak Dunaföldvárnak, Paksnak és Bátának is.

86 23* 355