Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A szállások formája és berendezése - Erdei szállások

a nagyobb emberi munkával és gonddal készülteknél. Ugyanez áll a szállások szerepére is. A szállás funkciói nem szaporodnak állandóan az idő múlásával, ennek fordítottja is tapasztalható. Történeti rajzunk kiindulása a megragadható legrégibb időpont a XVIII. század eleje, közepe táján kereshető. Rajzunkat az erdei szállások ismertetésével kezdem. A XVIII. század közepén kétségtelenül ez volt vidékünkön az uralkodó típus. Az erdei környezet gyors fogyása, az erdők irtása és ezzel az erdei szállások eltűnése, történetileg ténylegesen igazolható folyamat volt. Erdei szállások Éghajlatunk alatt a szállásnak elsősorban a hideg széltől kellett megóvnia az embert és az állatot egyaránt. Az ártéren természetesen ezen kívül az árvíztől is. A széltől való védelem, az enyhely biztosítása fontosabb, mint az eső ellen való tető. Másodsorban a szállással szemben az a követelmény, hogy azoknak a területeknek a közelében legyen, melyen és melyből az ember, és állat megélhetését biztosítja, vagyis az élet feltételeit biztosító környezet ne legyen távol attól a helytől, ahol az ember és állat megpihenhet, megszállhat. így kerültek az építmény nélküli szállások az erdők természetes, szélvédett belsejébe, közel az ivóvízhez és legelőhöz. Az ivóvizet a természetes folyók, vagy állóvizek biztosították, a legelőt pedig télen az erdő és magasabb vízkedvelő növényzet rétjei, nyáron pedig főként a füves gyeplegelő. Mivel enyhelyre elsősorban télen van szüksége az embernek és állatnak egyaránt, a szállások az enyhelyet és részben téli legelőt is biztosító erdőkben és a téli élelmet és ivóvizet biztosító vizek és magasabb vízkedvelő növényzettel benőtt, régi értelemben vett rétek közelében voltak. A jószág természetes erdei búvóhelyeit az emberi hajlék, kunyhó teszi szállássá. A jószág szabadon járva-kelve akkor tért meg a szállás enyhelyére, mikor szükségét érezte. A legfontosabb az ártérben a jószág állásának biztosítása az árvíz ellen és ahol természetes magaslat, görönd nem volt, ez mesterséges magasításokkal, földhányásokkal történt. A jószág elzárása, mozgásának szűkebb területre való szorítása akollal, vagy karámmal, nem feltétlenül szükséges, bár ez megkönnyítette a felvigyázását és a föld- és prostyakerítés egyben védte a gyengébb állatokat a széltől, esőtől és idegen állatok zaklatásától, vadállatok támadásától és az orozó emberektől is. Az erdőben és vizek mellett telelő jószág számára nem feltétlen szükséges a takarmány készítése sem, így az erdei szálláshoz nem tartozott feltétlenül szénaállás, kerítés, vagy más takarmánygyűjtő létesítmény. Enyhe télen nem szorult a jószág takarmányozásra, de nagy tél és hideg esetén takarmány nélkül a jószág el is pusztulhatott. A teleltetés biztonságát a takarmány gyűjtése emelte. Ha a takarmányt, a szénát nem rakták fel fára, vagy más építményre, például enyhely, féhaj, fészer tetejére, ahol a marhák már nem érték el, úgy azt körül kellett keríteniök, védeniök a saját és idegen jószág prédálásától. így egészülhetett ki a foglalt enyhely, a szállás magasított állása, esetleg árkolt és kerített akolja, szintén kerített szénáskerttel. A szálláson az állatok enyhelye, vagy több hasonló enyhely közelében, enyhely, kunyhó készült a felügyelő emberek, a pásztorok részére is. Ahol az erdei szállás nem az ártérben volt, ott nem volt szükség magasított állásokra és lehetséges volt az állatőrzők számára melegebb földkunyhókat is építeni. Ilyenek lehettek vidékünkön a decsiek Görögszói szállásai a szőlők felett, a nánai határnál 1780 tájáig és Báta nyugati szállásai a későbbi Telkeken. Hasonlóak voltak a somogyi pásztorkunyhók is.

121 319