Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A szállások

A SZÁLLÁSOK A rendelkezésünkre álló írásbeli feljegyzések és a hagyomány alapján a XVIII. század közepétől — végétől — tudjuk nyomon kísérni a szállások helyének és szerepének változását. Dunaföldváron az 1783-ban készült katonai térképen a mezővárostól délnyugatra, attól mintegy másfél km-re egy csoportban nagyjából 4—5 út mellé felsorakozva láthatjuk a szállások jelölését: fekete épületalaprajz nagyjából téglalap alakú, melyet kert vesz körül négyzet alakban. Szám szerint ekkor 62 volt. Az 1858. évi kataszteri térképen számuk 98. Az utóbbi térképen az egész terület apró szalagtelkekre van már felosztva, szám szerint 671-re. A feltüntetett 98 épület alig 1—2 kivétellel mind az utcához simulnak homlokzatukkal. A szálláskerteket tehát időközben újra kimérték és rendezték. A rendezés Wallner Ernő részletes kutatása szerint kapcsolatos volt az Alsó-tónak és lefolyásának 1837-ben végrehajtott szabályozásával. „A kb. 400 kat. hold kiterjedésű Bakaszállás „kertjei" — ahogyan a parcellákat nevezték — különböző nagyságúak voltak. Az akkori telekkönyv az épületeket „gazdászati épület" jelöléssel említi. A szálláskertet nagyra értékelték, öreg gazdák szerint, akinek nem volt, igyekezett szerezni akár több parcellát is. A mélyen fekvő Oláh völgyi-patak menti kaszálók a rétben szegény külsőségben magukban is értékesek voltak, öröklés és adás-vétel útján aprózódásuk folytatódott, s 1935-ben a szálláskerti parcellák száma már 1109 volt. A szálláskerteknek övszerü helyett csoportos rendjét a természeti viszonyok szabták meg. A Kender tó környéke teleltető helynek inkább volt alkalmas, mint a homokfelszín. Hogy a XVIII. század elején, vagy még korábban a belsőséghez közelebb volt-e a szálláskert, s így az öreg Bakaszállás ennek későbbi kitelepülése pontosan nem állapítható meg, — folytatja Wallner. — Amikor 1923 után a nyomáskényszerrel kapcsolatos ugarolás megszűnt, a gazdák állattartása átalakult. Az állatállomány számban kevesbedve bekerült a városi házhoz a sokszor elég szűk udvar istállóiba."

1

^ Wallner felvetette tehát annak lehetőségét, hogy valaha a szállások szorosabban keríthették a belsőséget, mint az alföldi kertes városoknál. Valószínűbb azonban, hogy a szálláskertek valaha a határban jobban szét voltak szórva és a Bakaszállás csak e kertek egy idővel jobban beépített sűrűsödési pontja, összevonási helye volt. Ez az összevonás a három nyomás felállításakor történhetett meg. Ezt néhány helynév látszik alátámasztani: így az Akol és Kis Akol (a várostól északra és délre), Menyhei kert (a Menyhei családtól, a várostól nyugatra), Űj Bakaszállás, Üj Szálláskert, Méheskert, Meggyesi és Szil vasi dűlő (a gyümölcsös és szálláskertek gyakori azonossága, valamint a Kanacsi völgy mellékén való elhelyezkedésük alapján, a várostól még távolabb, nyugati irányban). A földvári szálláskertek igen korán, a belsőségtől távoli szántóföldek munkálását és terményeinek tárolását is szolgáló, tehát földművelő szállások szerepét is megkapták. Bölcskén az egykori szállások emlékét az Örsi hegy szőlői alatt, a falutól délnyugatra, mintegy 3 km-re lévő Külső szállások és Üj szállások nevű dűlőnév őrizte meg, későbbi jelölésben a Külső, Belső és Kis szállási dűlők. Az 1783-as katonai térkép csak 3 szállást jelöl, melléje írták: zu Böltske. A XIX. század közepén a telekkönyvben „szállás az Űj szállásokban" nevű, nem szántó313