Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - Szénakaszálás, -gyűjtés és -hordás

esztendővel kölcsönzött, melynek varasáért minden esztendőben két kocsi szénát adni köteles. Kötelezi az adós, hogy tartozását becsületesen, saját hordójával adja vissza", olvassuk a decsi jegyzőkönyvben.

98 Szekcső és Mohács szigeti rétjeiről pedig „a mindig Széna-szükiben lévő Bács vármegyébe a széna nagy nyereséggel szállíttathatik"'." Mohács és Szekcső az árvízmentes részeken termett szénát is nagyrészt eladta. Ezekből gyakran vettek a bari, sombereki, lánycsóki és más kisebb német falvak gazdái. A XIX. században Mohács város rétjének a termését is legtöbbször eladták. így például 1808 áprilisában ölenként adják el a „Szigeti Kazal Város Szénáját... de nem egy embernek, hanem mennél több helybeli szűkölködőnek készpénzért "

m A szénavásárlók között a feljegyzés szerint liptódiak és szabariak is voltak. Ha az előszéna, vagy anyaszéna elpusztult, a sarjuszéna nyerése érdekében a rétek legeltetését tovább tiltották. Több mohácsi feljegyzésből kitűnoleg az elsősorban a szegénység érdekében történt, mert annak csak szénán telelő igása vagy tejelő marhája volt a házánál. „Mivel a szénának jövendőbeli szükségét átal láthatjuk, hogy tehát a szegénység valami kevés hasznot vehessen és szénából ne szűkölködjék, hasznos volna a szigeti kaszálókat meg tiltani, minthogy ezeken kívül még így is elég legelő és marhajárás vagyon azért... a réteket megtiltani hasznos volna, ha vagy az árvízzel el nem vesznének, vagy az, hogy szárazság miatt kaszálni nem lehetne, mindazonáltal (még) egy holnapig meg tiltassanak, azután meg láttyuk, lészen e reménység a kaszáláshoz, vagy sem", olvassuk a mohácsi jegyzőkönyvben.

101 1811-ben az egész vármegyében szűk szénatermés volt várható, ezért Baranya főbírája levelet küldött a mohácsi elöljáróknak, hogy „a szükség valamennyire könnyebbíttessék, az szigeti réteket sarjú végett megtiltani parancsollya". Nyilván jól tudta a főbíró, hogy a Dunamentén nem szoktak sarjút kaszálni, de most a megye érdekében biztosítani szerette volna az árterek második szénatermését is. „Igenis, a szénának szükségére nézve, maga a szegénység kevés hasznát vehetné (ti. a szigeteknek, ha azt legeltetik és sarjút nem kaszálhat) — olvassuk a jegyzőkönyvben — de mivel a marha a rétekben már bitangba jár, most már lehetetlenség azokat megtiltani, mely parancsolat ha előbb érkezett volna, igen is minden készséggel megtiltattuk volna, mindazonáltal még is vótumot eresztvén (ti. szavazásra bocsátva az ügyet) deliberáltatott: (hogy) tsak ugyan több vótumokkal az rétek szabaddá tétettek."

102 A tanács összetételéből kifolyólag ebben az esztendőben a gazdagabbak akarata érvényesült. 1844-ben azonban a bíró a szegénység védelmében elhalasztotta a rétszabadítást: „Az előszéna az árvíz által elvétetvén a takarmányban iszonyatos szükség lenne a vagyonosabb gazdák marháikat szabadon eresztvén, főkép a szegényebb sorsú adózóknak, kik egyedül a sarjúra támaszkodni kénytelenek, tetemes károkat okoznak, azon rendelés tétetett, hogy az erdőkerülők és csőszök a kaszálórétekben csavargó és kártevő marhákat behajtsák .. ."

m A vagyonosabb gazdáknak ugyanis termett szénájuk a város oldalán is és volt elegendő feletethető szalmájuk is. A szegényebbek teheneiket és fuvaros lovaikat csak a szigeti réten termett szénából tarthatták, illetve annak a szénának az árából fizethették adójukat. Némi tájékoztatást nyújthat az árterületek szénabőségéről az a már részben idézett decsi feljegyzés is, miszerint 1789-ben „a török háborúság alkalmával II. József rendeletéből a F(elséges) Consilium kiküldötte consiliárius Latinovics János sok vármegyében minden helységeket házról-házra, gazdáról-gazdára... meg járatván valakinek csak két porcióra való szénája talál309