Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

IRTÁSOK, RÉTEK, KASZÁLÓK - A rét és erdő fogalma

a teleltetés fejlődését úgy lehetne megrajzolni, hogy a helyhez kötött teleltetés, a téli takarmányozás, vagyis mikor nem az állat keresi meg a táplálékot, hanem azt lekötik és annak hozzák a táplálékot, illetőleg bizonyos helyeken részére összegyűjtik a feletetendő téli takarmányt; a téli legelő, a rétség füvének levágása, elszállítása és feletetésével kezdődött, tehát az első széna, vágott takarmány vizes, mocsaras, rétes területeken termett. A sárközi irtott rétek szénáját elsősorban néhány gyengébb, fiatalabb jószág eltartására használták fel; nagyobb részét eladták és az egész Duna mentén szokás volt sasos, vizenyős, tehát alacsonyan fekvő területek kaszálása is. Ez a sasos, ún. savanyú, vagy vad füszéna a magyar marha- és lófajták eltartására megfelelt, de már a távolabbi dombok közt nevelt nyugati származású, vagy azzal keresztezett jószág számára a XIX. században már nem volt alkalmas. A dombvidéken ugyanis a múlt század második felében már tarka marhák tartása vált általánossá. Az alacsonyabb, vizes területek nem voltak régebben minden esetben felosztva, vagy rétként számontartva, azokon mindenki szabadon, illetve a szokás alapján kaszálhatott, úgy, ahogy a téli legelőkön is minden marha szabadon legelhetett. Az idők folyamán — vidékünkön a XVIII. század végétől — egyre nagyobb jelentőségűvé vált a jobb minőségű, irtott réti széna és ennek megfelelően szaporodott az irtott rétek felülete, de nagyobb arányú helybeli felhasználására csak a fajtaváltás után került sor a XIX. század végén, illetőleg a XX. század elején. Ily módon a régi értelemben vett rét fogalmát a mai, új értelemben vett rét fogalmával összekötötte a használat, illetőleg a felhasználhatóság azonossága is. Jogilag a rét eleve elvált az erdő fogalmától. A régi értelemben vett rétben szabad volt mindenkinek vágni, kaszálni, ez minden nagyobb kártétel nélkül történhetett. Ezért az egykori ártéri rétségek kiterjedése miatt, bizonyos területek kizárólagos használati jogát nem volt szükséges, és nem is lehetett megjelölni. A későbbiekben a kaszálók közti lapályos, vizes területek háborítatlan használatának, kaszálásának a joga, foglalása azért kifejlődik, de csak a XIX. század közepén válik perek és vita tárgyává. Az erdőben, vagyis a közösség, uradalom számára erdőként fenntartott területeken, a kaszálást irtásnak minősítették és akként is büntették. A rét így lett a foglalható és foglalt (irtható és irtott) területek, az erdő pedig a közösség (uradalom) védett területének összefoglaló neve. A rét szó jelentésváltozását tükrözi például Heltai egyik fabulájában a szénarét kifejezés. A szénarét már egyértelműen széna termelésére használt irtott kaszáló; a rét szón önmagában abban az időben még nyilvánvalóan vizes, mocsaras síkot érthettek.

10 Az ártér rendkívül tagolt felszínéből következik az, hogy ritka helyen volt az erdő akkora és olyan sűrű, hogy ne lehetett volna benne kaszálni, és a kaszálásra alkalmas, foglalható és arra kijelölt területeken is nőttek fák. A rét — egyenlő foglalással, a foglalható területen, melyet nem véd erdőként a község, függetlenül a terület tényleges növénytakarójától: „édes atyoktól maradott Réttyeket, melynek nagyobb része még Erdő", örökösen eladták 25 rajnai forinton.

11 Varga Józó 25 forinton eladta Homorúdnál lévő „sürü és erdős rétjét" Kovacsics Ignácnak, de mivel „szélről és Marha járás légyen, a hogy hozzáállni nem akar, pénzét visszaadni nem akarja", ezért Kovacsics a bíróhoz fordult panaszával. A tanács úgy határozott, hogy az ügyet meg fogja vizsgálni és hogy a „Város Erdeje nem tsorbíttatik e?" és addig inti a két peres felet, maradjanak békességben.

12 Egy rétlevélen (eladási bizonylaton) a 281