Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

AZ ERDŐK HASZONVÉTELE - Gyümölcsfák haszonvétele

használták. A birs leve vizelethajtó. Főként a vadalmából és körtéből régebben ecetet sajtoltak. A gerjeni református anyakönyv 1803-as esztendőről szóló feljegyzésében azt olvassuk, hogy „az erdőn pedig mindenfelé terítve volt a fák allya vad almával és vad körtvéllyel, mellyekből elég etcetet préseltek az ide valók". Ma már emlékét is alig találjuk az ecetkészítésnek. A gyümölcs értékesítésének is nagy a múltja. Említettem Sárköz XVIII. századi nagy gyümölcskivitelét is. Mohácsról igen sok almát és körtét vittek Budapestre a múlt században és e század elején. Szekcső szigetének termékenységéről Pesty helynévgyűjtője is csodálattal ír. „ ... különösen a gyümölcsfákkal borított kertek áldásdúsak Duna Szekcső lakóira nézve, évenként több ezer forintra menő pénzért adatik el részint az Ország fővárosában Pesten, részint Baján és más városokban a Szigetben termesztett különféle nemű alma, körtvély, szilva az itteni lakók által." A Sárköztől északra eső terület még előbb kapcsolódott bele a főváros gyümölcsellátásába. A gyümölcs híres gyűjtőhelye volt a dunaföldvári piac, a dunaföldváriak maguk pedig híres gyümölcskofák és kereskedők. Egy 1876-ból származó panaszlevél, melyet a dunaföldvári piac hely pénzbérlője írt, említi, hogy most már nem a kocsik, hanem a rajta levő gyümölcsös-zsákok száma után kell szedniök a helypénzt.

83 Kocsiszám a gyümölcsöt nem a gyümölcsszigettel úgyis rendelkező földváriak szükségletére hordták fel, hanem a felvásárló kereskedőknek és kofáknak. A közelebb eső falvak népe, elsősorban bölcskeiek, gyalog is behordták a földvári piacra gyümölcsüket a fejükre tett kosarakban. A földvári gyümölcspiacot a múlt század nyolcvanas éveiben a Dunán lefelé utazó két angol, Millet és Poulney is említésre méltónak találta. „Mit szólt volna az angol, ha abban az időben jő erre, mikor még az Alsó-Sziget mellett hajók rakodtak meg gyümölccsel!" — jegyzi meg az angolok naplóját idéző Cziráky.

84 A földváriak nagy nyereségét látva a gyümölcskereskedésben, a többi községekben is megpróbálkoztak azzal, hogy a gyümölcsöt közvetlen a főváros piacára vigyék. Ügy látszik, a múlt század utolsó éveiben is olyan drága volt még a gőzhajón való gyümölcsszállítás (és még a ló vontatás is), hogy kifizetődő volt még emberhúzta dereglyéket alkalmazni. Így például Bölcskén — több adatközlő tanúságtétele szerint — a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveiben még használtak ilyen dereglyéket. A dereglyetulajdonos fölfogadott a jármű nagyságához képest 6—12 dereglyevonó embert, akik a széles, hajónál rövidebb, alacsony oldalú, könnyed dereglyét Budapestig húzták fel. Három nap értek fel, s erre az időre 2 Forint 30 krajcár volt a bérük, ugyanakkor, mikor egy napszám 40 krajcár volt csak. A dereglye orrához volt kötve a hosszi-kötél, melyhez a hajó vonó emberek nyaklóval vagy hámmal hozzákapcsolták magukat és így húzták hosszú sorban haladva a parton, melyet akkor még gondosan tisztítottak és egyengettek. Az emberek papucsot viseltek, hogy a kövek, gyökerek ne sértsék a lábukat. A dereglyére 400 kosár gyümölcs és csemegeszőlő fért fel. Egy kosár bére 14 krajcár volt. A kosarakkal utazó asszonyok a dereglye orrán és farában kuporogtak az úton. Míg az emberek ebédeltek, helyet cserélve velük az asszonyok húzták a hajót felfelé, hogy időt ne veszítsenek. Éjszaka is sokáig mentek, amíg csak láttak. Az emberek éjjel a parton, az asszonyok a hajón ülve aludtak egy keveset. Ha hajó jött a Dunán, a dereglyét rögtön kikötötték, hogy a hullámzás benne kárt ne tegyen. A negyedik nap délelőttjén már árulták a Duna-parton a gyümölcsöt. Délután kettőre már mindent eladtak, és akkor szétszéledtek bevásárolgatni, rendszerint a pénzt 272