Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)
A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Mohács
gek marháit" és sertéseit is bebocsájtsa az uradalom a szigetbe. Mivel a mohácsiak nemigen őrizték a szigetre kicsapott marháikat, azok belekeveredtek a baracskaiak odahajtott gulyájába és azzal együtt a pásztorok áthajtották a Bácskába. Az ide hajtott sertések pedig (a mohácsiak ekkor már tavasztól őszig kitiltották azokat a rétekből) a kaszáló rétekben tettek pusztítást, feltúrva a gondosan irtott szénatermő fű talaját. Leginkább azonban azért tiltakoztak erélyesen, hogy az uradalom más falubelieknek ad ki réteket árendába, mikor a szerződés értelmében a sziget felett csak a mohácsiak rendelkeztek. Hiába tiltakozik a város, a panaszok okát meg nem szüntetik. Az elöljáróság ekkor kiküldi esküdtjeit a szigetre és megakadályozza azt, hogy a Bács megyei jobbágyok bérelt réteikből szénatermésüket hazaszállítsák. Az ezen felbőszült tiszttartó maga elé rendeli a város elöljáróit és a bácskaiak jelenlétében nemcsak leszidja a lemocskolja őket, hanem kétségbe vonja jogaikat a sziget használatára is: „...t parancsol kentek a szigetben!" 2 ™ A város erre tiltakozik, sorra küldi a panaszleveleket a püspökhöz, a vármegyéhez, a helytartótanácshoz és végül is a királyhoz, de közben megszervezi a sziget védelmét is. A mohácsi őrök befogják a bácskaiak kóborló marháit, az erdőirtóknak pedig ruháit és szerszámait elkobozzák. Az uradalom tiszttartója nem ért célt a fenyegetésekkel, ezért a vármegye elé viszi az ügyet, ahol a mohácsiakat e gyakorlattól szigorúan eltiltják. Nem sokkal azután azonban megérkezik a mohácsi panaszok orvoslására kiküldött királyi biztos is, Krassó megye főispánja. Baranya megye azonban megakadályozza és megtiltja a királyi biztosnak az ügy rendezését. Erre válaszul 1795-ben királyi leirat érkezik, mely a várost támogatja. Az uradalom protestál a királyi leirat végrehajtása ellen. Végül több éves huzavona után, a biztos közbenjárására megegyezés születik 1796-ban. 241 Ez a szerződés újból leszögezi, hogy az uradalom csak allodiális marháit és juhait tarthatja a szigeten. Ezzel újból megerősíti azt a különös jogi helyzetet, amit az elkülönözési per során, 1874-ben a mohácsiak ügyvédje így jellemez: „Az úrbéri törvények szelleméből kimagyarázható, hogy ezek alkotásánál mindig azon suppositioból indultak ki, hogy az uradalom legeltetési és faizási joga korlátlan, viszont a jobbágyok legeltetési és faizási joga korlátozott. Azonban jelen esetben a viszony épp megfordított, mert míg az egy részről az uradalom legeltetési és faizási joga a transactió 3-ik pontja által világos és félremagyarázhatatlanul megszorítva volt, addig másrészről Mohács város közönsége korlátlan legeltetési jogot élvezett s annyi marhát tart, amennyit minden egyesnek körülményei tartani engednek, az egész szigetben élvezett korlátlan faizásért pedig viszontszolgáltatásokat nem teljesített". 2 ^ 2 Az 1795-ös királyi leirat a sziget közös használatából adódó viták elkerülése végett, valószínűleg az uradalom allodiális marháinak arányát figyelembe véve, a sziget egyhatodát az uradalom, öthatodát pedig a mohácsiak kizárólagos használatára kívánta elkülöníteni. Ennek értelmében kapta volna az uradalom a Bácsfai erdőt. Az elkülönözés azonban nem volt végrehajtható, mert a vízállástól függően a jószág a szigetben vándorolni kényszerült és nem volt szorítható egy helyre. így az allodiális marhák kénytelenek lettek volna magas vízállás idején a mohácsiak részére fenntartott szigetrészre áthaladni és legelőt keresni. Másrészt a Bácsfai erdő értékes tölgyfáira és makktermésére a mohácsiak is igényt tartottak. Ezért sem hajthatták végre a királyi leirat rendelkezését, hanem 1796-ban kiegyeztek, mely újra 1747-es transactió szokásjogát állította helyre. 148
