Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Dunaszekcső

Ezen kívül a böjti napokra ellátták az uraság konyháját, de a halat beszámították az uraságnak esendő részbe. A 22. pont a helypénz felől intézkedett, melyet m kalmárok, kereskedők, dunai hajósgazdák fizettek. A hely pénz jövedelem Szent György napjától Szent Mihályig az uraságé, az év második felében a városé. Ugyanígy a kocsma és a mészárszék jövedelme a téli félévben a városé volt. Az uraság által épített vendégfogadóban egész éven át a földesúr borát mérték, ezért viszont „a régi Contractus szerint három kocsibeli adatott alkalmatosság hosszú útra elmarad". (23—24. pont.) Minden tavasszal attól a naptól fogva, hogy első füvet lehet kaszálni, 6 hétre egy ember füvet hordani segít az uraság kocsisának. (25. pont.) Az uraság felhatalmazta a bírót, hogy kisebb vétségekben ítélkezzék, nagyobb vétségekre fenntartja a maga illetőségét. A földesúr ellen való vétségekben „nem maga a Földes Ur ítélle, hanem a Vármegye .. . vagy szomszéd Uraság tisztje által" hozzon ítéletet. (26. pont.) „Minthogy pedig a város nagy ország útjában levén gyakorta a széna miatt sullos terhett szenved, hogy annak elvisellésére valamely könnyebbségére legyen, jó széna termő helyet a községnek, negyven kaszásra való rétet az Uraság ki fog mutatni egyszer mindenkorra." (27. pont.) A bíróválasztást úgy szabályozta, hogy a város által kijelölt 24 közül hármat „mutatott ki" a földesúr, aki közül a szekcsőiek választhattak. „Kit is Uj esztendő napkor választván a megerősítésre a Földes Urnák bemutatnak." (29. pont.) A bíró sem dézsmát, sem árendát nem fizetett. Ez a szoros megkötés még nem nevezhető szabad bíróválasztásnak, de a későbbiekben a bonyolult gyakorlattól eltérhettek, mert a szekcsőiek a per során szabad bíróválasztási jogukról beszéltek. Az elszökött, végrendelet és vér szerinti örökös nélkül elhalt jobbágy vagyona az uraságé lett. „Minthogy pedig a lakosok közül senkisem örökös jobbágy, ezért az ki az Urasá,gnak minden igazságát megadta", szőlőjét és házát másnak eladhatja, ,,de annak árából minden 10.-dik forintja az uraságé marad. Szőlőt pedig más helységbül is szabad legyen a szekcsői hegyen bírni." (30—31. pont.) Mint már említettük, 14 esztendővel a szerződés megkötése után már a földesúr új úrbéri rendezést kívánt, de a vármegye ítélőszéke ekkor még az uradalmat marasztalta el. 1762-ben az uradalom újra vitássá tette a szekcsőiek szabad határhasználati jogát. A megye 1764-ig elhúzódott perben úgy látszik kompromisszumos ítéletet hozott, mellyel sem a község sem az uraság nem volt megelégedve. 1802-ben azonban már a földesúr sikeresebben újította meg támadásait a város szabadsága ellen. 1806-ban az úriszék az uradalomnak adott igazat. Ekkor a szekcsőieket „képzelt kontraktusuktól" bíróilag elmozdították és behozták az urbáriumot. A város azonban ellenállt és nem teljesítette a rászabott kötelezettségeket és királyi bizottság kiküldetését kérte. 1808 januárjában benyomultak a földesúr, a Bésán család udvarházába és írást nyújtottak be, melyben kijelentették, hogy a deputáció kiküldetését követelik és míg ez meg nem jön, addig megmaradnak az 1741-ben kötött örökös kontraktus mellett. Ezt a kontraktust pedig adják ki nekik, többet robotra pedig nem mennek. A levelet szinte az egész város aláírta. Másnap, mikor az ispán nádverés és jéghordás robotjára rendelte ki a várost, a kisbírók házról házra járva megtiltották az azon való részvételt. A földesúr a megyéhez fordult. A szolgabíró névsort állított össze; minden tizedik aláírót és a kisbírókat törvény elé idézték Pécsre. 137