Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Dunaszekcső

1721-ben 350 katolikus és 250 görögkeleti szerb lakta. Pestynél ezt olvassuk. „Azelőtt csak magyarok lakták, a németek érkezéséről mit sem tudunk. 1736-ban már az anyakönyvek szerint számosan vannak". A betelepedés menetét a szigeti szálláskertek elhelyezkedése és elnevezése is kifejezi, öregszállások (magyarok), Rácszállások, Németek szállása. A földesúr kezdetben elismerte Szék cső szabadalmasabb helyzetét. Az 1741-ben kötött és a vármegyétől jóváhagyott 31 pontból álló szerződés szövege nem volt egyértelmű, mind a város, mind a földesúr másképpen magyarázta a későbbiekben. Már az 1775-ben kirobbant és több mint egy évszázadig elhúzódó elkeseredett perben a szék csői jobbágyok állandóan és újra erre az 1741-es szerződésre hivatkoztak, mert „ha van szerződés, az úgy törvényesen megsemmisíti a későbbi űrbéli behozatalt is!"

2m A per középpontjában a Sziget, az ártér szabad használata állt. Erre vonatkozóan ugyanis az említett szerződés első pontja így szól: „Szekcsői lakosoknak ugyan oda való Földesurak, valamint ennek előtte, ugy ezután is megnevezett Mezővárosnak határjához élő földül az közel levő Alsó- és Felső Martincza Monyoka és Újfalu pusztákat, s azoknak a határiban a Gazdasághoz tartozandó minden néven vezendő alkalmatosság okai, ugy az mellette levő szigetnek szabad éléssét egészlen engedi, azokon kívül, melyek az Uraságnak Majorságára kiszakasztatnak, vagy szakasztattak, és a melyek a következendő Puctumokban ki vétetnek, kihez képest ugyanazon szekcsői lakosok ennek utánna minden időben az uraságnak Árendát adni és következendő képpen szolgálni fognak úgymint. . ."

2il A jobbágyok a „szigetnek szabad élését", melyet a földesúr nekik „egészlen enged" úgy értelmezték, hogy annak használatába az uraságnak semmi beleszólása nem lehet és ehhez a jogukhoz mindvégig ragaszkodnak. Ezt a jobbágyi értelmezést a földesúr ugyané szerződés 28. pontjával támadta meg: „Ha ki talán a lakosok közül elegendő rétet nem bírván vagy szántó földet akarna irtatni, azt előre az uraságnak hirire aggyá és ez eránt levelett vegyen, azon irtást pedig senki tőle el ne vehesse, az Uraság is, hanem ha munkáját megfizeti böcsü szerint." Márpedig a szekcsőiek e szigeti irtásokat nem adták hírül az uraságnak és levelet sem vettek róla. Ez ellen a gyakorlat ellen úgy látszik a földesúr maga nem tiltakozott az első időben. Az 1741-es szerződés nem osztotta fel a földeket telkekre. A földhasználatot, mint az árenda-kivetés alapját a jobbágy igaerejéhez arányosította. Szószerint: „Minden házi gazda, kinek nyolcz vagy hat vonyós Marhája, ökre, vagy lova lészen, kinek is az Uraság a közönséges Mezőn egy esztendőre Húszon négy Hold Szántó földekéit és nyolcz ember kaszálló Rétet szükség képpen fog rámutatni minden esztendőben, tudniillik uj esztendő napján fizetni fog... 4 frt(-ot). Azuttán minden Házi gazda, kinek négy vonyós Marhája, ökre, vagy lova lévén, és az uraságtól egy esztendőre tizenhat Hold Szántó Földeket a hat ember kaszáló Rétet Gazdasága folytatására vészen, ugyan újesztendő napján esztendőnkint árendát fog fizetni., " Mégpedig 2 Ft. 60 krajcárt. (2. és 3. pont.) A következőkben hasonlóan szabályozta a „2 vonyós marháju" gazdák árendáját, akik 10 frt. 33 kr.-t fizettek 8 hold földet és 4 ember kaszálórétet kaptak. A marhás és házas, de „kimutatott Szántó Földet vagy Rétet nem bíró zsellér" 1 frt. 25 kr.-t, a házas, de igaerő nélküli zsellér 1 frt.-ot, más házában lakó zsellér 15 kr.-t fizetett. A kereskedők és mesteremberek is vonós marhájuk után fizették az árendát: 8 és 6 marhájú 10 frt.-ot, és 4 ökrös 7 frt.-ot, a 2 135