Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Báta

falu közt talán éppen legnagyobb mértékben az ártér haszonvételeire támaszkodott, az ártérből és a szőlőből élt s nem a szántóból. Az 1767-ben megújított szerződés szerint a bátaiak a következő terheket viselték. 1. 900 forint árendát fizettek, 2. az uraság konyhájára minden család egy pár csirkét adott, 3. évenként egyszer adtak egy kocsit az uraság szükségére Győrig vagy Budára, 4. tizedet adtak minden terményből, 5. a tized gabonát elnyomtatták és összehordtak, 6. a tized gabonát Mohácsra, Tolnára vagy Bajára vitték, 7. az uraság ispánjának adtak egy kocsit minden hónapra. Ezért, a „Forspontos" 50 krajcár bért kapott, 8. makkoltatás idején minden öreg sertéstől 17 krajcárt adtak és a malacokból tizedet, 9. a dézsmaszalmát a kívánt helyre hordták, 10. vadászat alkalmával a helység a szükséges embereket kiállította, 11. mikor az uraság marháját áthajtották a két réven (A Sárvizén és a Dunán), a falu segédkezett, és adott esetben az uraság leveleit továbbította. 12. húsvétkor egy borjút, karácsonykor „kitelhető" ajándékot adtak. 13. Évenként 10 ludat adtak közösen. 14. Egész esztendőben az uraság sörét mérték, borát pedig Szent Györgytől Szent Mihályig. 15. Szent Mihály tói Szent Györgyig a bor- és pálinkamérés a városé volt. 16. Az uraság ispánjának 16 öl fát adtak. 17. A kalmárok és a kereskedők cenzusát az uraság kasszájába fizették. 18. Minden esztendőben adtak 4 mázsa vizát. 19. A szekeres roboton kívül minden gazda egy napot gyalog is szolgált. 20. A halászat fele az uraságé. „A város taván kívül, mely teljesen a városé." Ez a dunai és a rekeszekben fogott halra vonatkozott. Az azon kívül fogott hal negyede volt az uraságé. 21. A jobbágyok árvizek idején és amikor szükséges, a sárvízi kompon szabadon hozhatták át marhájukat és szénájukat.

200 Az úrbéri rendezést előkészítő 9 pontra adott válaszokból kiderül az, hogy a fentebb idézett szerződést 1705. január 1-én keltezték és az új bérlő Kliegl Ignác is megerősítette azt. A feleletek 2. pontja bővebben kitér az idézett magyar nyelvű kontraktus 19. pontjára. E szerint csak egy egésztelkes jobbágy tartozott egynapi igás és egynapi kézi robotot teljesíteni. A kontraktusok Bátát városként emlegetik, ezt a helyzetét már az első szerződések is elismerték: csak tizedet adtak és egészen csekély, csak a tized terményeinek összehordására és kinyomtatására, valamint elszállításához szükséges robotot teljesítettek. Ennek a kiváltságosabb városi helyzetnek emléke mai napig eleven: „Bátán közepes parasztok voltak. Nem voltak nagyon gazdagok, de itt csak tizedet adtak, így se robot, se dézsma nem volt... Édesapám székcsői származás volt, ott Szekcsőn robotolni kellett. Hajnalban verték a kaput, kellett menni munkára. Ott volt az ispán. Itt csak tizedet szedtek, itt jól élt a nép." 1794-ben 27 6/8 telek volt Bátán. 116 „helyes gazda", 115 házas zsellér és 45 hazátlan. Árendájuk összesen 1000 Ft. A gazdák közül 97-nek van „vonyó marhája". Ezek két napot dolgoznak igájukkal. 197 kézi napszámos szintén 2 napot dolgozik. A tized gabonát Paksig vagy Tolnáig kötelesek hordani, ennek szalmáját Berek nevű részre. Ezen felül a bort és a gabonát, ahová az uraság akarja. Egész helyenként egy öl fát kell felvágniuk és behordaniuk. Adnak összesen évenként 1 borjút és 8 hosszú fuvart. (Négy egész hely ad egyet.) A tizedet természetben adják, kappanból is. Ezenkívül 20 öl fát adnak a tiszttartónak és Győrig egy négylovas kocsit. Ügy tűnik, később ezeket az ajándékokat és a robotot is készpénzben váltották meg.

201 Báta határa dombos és árteres részből állt és a XIX. század elejéig elsősorban a lakosok az ártéri haszonvételekből, szőlőből, fuvarozásból és hajózás130