Tanulmányok Tolna megye történetéből 7. (Szekszárd, 1975)

A TELEPÜLÉSEK ÉS NÉPEIK - Öcsény

Tiszteknek adtunk kenyeret. .. bort és amivel leltünk kedvességét fejünknek ..." „A Duna Szigetiben tsavargó, húzó, vonyó, Rácz Haramiák vontának erő hatalommal rajtunk 400 forintokat" — olvassuk két régi, Rákóczi-kori nyugta másolatán.

126 Ez idő tájt nemcsak harcoló, hanem kifejezetten rabló csapatok is tanyáztak a Duna-árterekben, akik kihasználták a zavaros közállapotokat. Ezek ellen a búvóhelyeken lappangó rác rablók ellen csak úgy védekezhettek a sárköziek, hogy összefutottak és így nagyobb számmal egymást támogatva ellenállhattak. Ezért futottak össze Györkéről, Ózsákról, Kisőcsényről a megmaradtak Őcsénybe. A Duna mente rejtegette és segítette a kurucokat is. Nem ok nélkül. Ök védték meg gyakran őket is a rácok ellen. Ugyanakkor azonban belőlük is éltek. 1700-ban „magyar Kurucz Haramiák" 300 forint sarcot csikartak ki Öcsényből, a Rákóczi-párti Mérey szekszárdi apát helyébe ültetett labanc Frozer György váltságdíjaként. Az őcsényiek kénytelen-kelletlen fizettek, hogy uruk jóindulatát megnyerhessék. Ebben az időben valószínű többször elhagyták hosszabb-rövidebb időre a falut és behúzódtak a környező, nehezen megközelíthető szigetecskékre. Ennek emlékét őrizte meg a „Földházak göröngye" elnevezés is. 1703-as összeírásban 25 családdal Őcsény már Decs után a vidék második legnépesebb faluja. Alig kezdődik azonban meg 1712-ben a békés építőmunka, ennek a terhét is a nyakukra rakják: robotszolgáltatásaikon felül kötelezik őket, hogy erdeikből vágott fával építsék és tartsák fenn az újpalánki fontos Sárvíz-hidat, ahol harmincadhivatal állott és egyben a kamarai provizor is lakott.

127 A teher igen súlyos volt, mert a hidat „sok helységek építették, mostan tsak az egy szegény falu nyakára szakadt a terhe", ugyanakkor mikor a megye többi részére adómentességgel és különböző kedvezményekkel csalogatták a messziről jött telpeseket. Öcsényből ekkor „16 kenyeres gazda, ki Baranyára, ki Tolnára és egyéb Helységekbe" ment el. „Igen sok sellyér és gazda költözött el."

m 1696-ban Almáson még 31 családfőt írtak össze, amikor Öcsényben 33-at. Ezek rácok lehettek, mivel a korábbi összeírás itt azokat említ, s később pedig a Rákóczi-korban innen eltűnnek.

129 Almás 1711-ben már pusztaként szerepel, Ebessel együtt az őcsényiek használják. Az 1767-ben urbáriumot előkészítő 9 pontra adott válaszukból megtudjuk, hogy 1711-ben Mérey apát szerződést kötött velük. Ennek alapján 150 forintot fizettek neki egy esztendőre és egy egész esztendőn át egy négyökrös szekeret tartottak fenn az apát szolgálatára Szekszárdon. Ezen kívül a csatári rétet kellett lekaszálniuk és boglyákba gyűjteniök. Az uradalom szekszárdi szőlőjében is dolgoztak, minden terményükből tizedet adtak, s ezt össze is hordták a kijelölt helyre. Trautson apát, Mérey utódja, idejétől kezdve 1767-ig „szükség szerint" szolgáltak meghatározatlan mennyiségbeni, 4 és 2 ökrös szekerekkel és kézi munkával az apátnak, illetve tisztjeiknek. Robotkötelezettségük tehát meghatározatlan volt. A legeltetésért, faizásért és nádlásért, a halászatért, mészárszékért és kocsmáért a földesúrnak jóvoltából meghatározatlan összeget fizettek. Ebes és Almás puszták használatáért pedig „igen kevés bért fizettek". A Duna és Sárvíz kiöntéseitől sokat szenvedtek, — jegyzi meg az irat. Minden terményből tizedet adtak, kivéve a helységen belüli és a falutól távol lévő gyümölcsösökből, melyek terméséből mindenki csak a maga jóakarata szerint küldött ajándékot a földesúrnak. Egyéb ajándékokat és adókat eltörölték. 1715-ben még Mérey elengedte az egyik dézsmát (vagyis a 104