Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275

gyár Rt. névre. Az alaptőke 40 000 pengő. Ekkor már bútorszövetet és paplanbrokátokat is készítettek, s a régi termekben 75, az újakban 40 szövőgép dolgozott. 1925-ben állami kedvezményt is vettek igénybe, amelyet azonban csak azzal a feltétellel kaptak meg, hogy további új gépek beállítására és a gyár létszámának 90 munkásra növelésére vállalkoztak. A feltételek közé tartozik az is, hogy a dolgozók 75%-a magyar honos legyen, továbbá hogy az építési anyagot és a berendezést belföldről szerezzék be. Az állam ellenőrzési jogot biztosított magának a könyvelés figyelemmel kísérésére.

112 A beállított gépek többsége transzmissziós volt, vagyis néhány villanymotor szíjak segítségével több gépet hajtott; ennek nemcsak az volt a hátránya, hogy nagy volt a balesetveszély, hanem az is, hogy a motor meghibásodása esetén egész gépsorok álltak le. A szövés munkáját betanított munkások végezték, nagyrészt nők. A művezetők férfiak voltak, mert az ő feladatuk volt ekkor a gépek javítása és szerelése is, amelyhez nem kis fizikai erő kívántatott.

113 Az 1930. évi népszámlálás — mint láttuk — a Tolnai Gyapjúfonóban 118 munkást jegyzett fel, ami jelentős középüzemnek tünteti fel akkor ezt a gyárat. Munkásnői általában iparos lányok, varrni tudó műveltebb rétegből kerültek ki. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kereslet és a kínálat ennek az üzemnek működését is erősen befolyásolta. Így pl. 1926-ban az egészségügyi vizsgálatot végző orvos ezt írta jelentésében: „a gyárat aratási szünetben több hétre lezárva, működésen kívül találtam, s a gyártelep vezetője is távol, s az iroda zárva lévén, a mentőszekrényt meg sem tekinthettem."

114 Ehhez az iparághoz tartozik Tolna megyében több kisebb fonoda. A gyárvizsgálati jegyzőkönyvek szerint Pakson két fonógyár működött, az egyik (Pack és Schmolz) öt-hat felnőttet alkalmazott, s a másik (Krámer és társa) üzem pedig négy-hat munkást foglalkoztatott. Ezekről az üzemekről nem tudunk semmi közelebbit, mint ahogyan a mindentudó könyvkalauzban feljegyzett Krug és Keller bonyhádi szövödegyár közelebbi adatai is ismeretlenek. Az egészségügyi vizsgálat mindössze azt jegyezte fel erről az üzemről, hogy kútvize egészséges és az elsősegélynyújtást a tulajdonosok végzik. E vizsgálati jegyzőkönyvekben szerepel Aszbach villamosgyapjú-fonódája Bonyhádon, amelyben csupán a tulajdonos dolgozott.

115 Ehhez az iparághoz tartozott a dunaföldvári kendergyár is. 1926-ban az egészségügyi vizsgálat 15 felnőtt és 1 gyermek munkást tartott nyilván, akik a gyári munkáslakásokban éltek. Az orvos kb. 20 percnyire volt a gyártól, de a felvétel idején, 1925. december 31-én a gyár nem működött.

116 Ez érthető, hiszen ez a gyár jellegénél fogva idénymunkára berendezett. Az áztatásokhoz rendszeresen március—októberben jöttek Csanádpalotáról és „kommencióban" dolgoztak, barakkokban laktak. Szakmunkás néhány gépész és lakatos volt, s a visszaemlékezések szerint három művezető, 1 „kendermester" és 45—50 betanított munkás (tilos, törő, rázó, préskezelő stb.) alkotta a munkások zömét. Az áztató napszámosok száma kb. 36 volt. Reggel 6-tól este 6-ig folyt a munka egy műszakban. A művezetők és a szakmunkások férfiak voltak, a betanított munkások 75%-a nő, s a napszámosok fele nő volt. Az idénymunkások között fiatalkorúak is voltak, s visszaemlékezések szerint ezek alkalmazása törvényellenes lehetett, mert amikor egészségügyi vizsgálat volt, leküldték a fiatal lányokat a Dunához „játszani", mert nem lett volna szabad dolgozniuk. 316