Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)
T. Mérey Klára: A gyáripar Tolna megyében a két világháború között I. • 275
November hónapban az ideiglenesen alkalmazott munkások száma megnőtt. Ekkor 29 volt az állandó alkalmazott, és 89 az ideiglenesen felvett munkás. Az összes munkások száma tehát 118. 77 Mindezekből az összeállításokból látható, hogy e műhelyben a betanított és napszámos munkások mellett aránylag kicsi a szakmunkásréteg, ami a munka jellegéből is adódott. A téli idényben a munkások száma megnőtt, s igen valószínűnek látszik, hogy az alkalmazott idénymunkások egy része a mezőgazdasági proletariátusból toborzódott. Feltűnő azonban a számbeli csökkenés. Míg 1921 decemberében 135-en dolgoztak az üzemben, addig 1929-ben számuk 118-ra csökkent, viszont a munkaórák száma 19 339-ről 22 815-re nőtt! Ez pedig arra mutat, hogy munkaidő-csökkenés helyett az egy főre jutó napi munkaidő megnövekedett! A következő évek súlyos ipari válsága már előrevetette árnyékát. A faiparra a megye területén általában a kisüzemek a jellemzőek. A gyári üzemek száma nem érte el az összes üzemek 1%-át. Ez utóbbiak is többnyire gőzfűrésztelepek, bár volt köztük 2 paksi asztalosüzem is, amelynek gyári jelleget nyilvánvalóan a gépek alkalmazása adott. Az 1930. évi népszámlálás szerint ebben az iparágban Í496 iparos dolgozott, ami a megye kereső iparosainak 8,5%-a. Igen magas arány, Dunántúlon a kereső népesség 7,7, Magyarországon 6,8%-a dolgozott a faiparban. Szilágyi kalauzából tudjuk, hogy az iparágban főként asztalosok dolgoztak, bár több kádárt is találunk, hiszen a híres bortermő vidék igényelte ezt, volt továbbá bognár, esztergályos és a német falvakban facipő-készítő is. 78 A megye iparszerkezetében e kisüzemek szám szerint a második helyen állnak. A gyáripar szerkezetét tekintve azonban a megye üzemeinek mindössze 9,4%-a esik a faipar területére. Országos méretekben tekintve nem túlságosan kiugró ez az arány, hiszen az ipari népességnek 9,3%-a a faipar kisipari vállalataiban dolgozott, míg a faipar nagyipari üzemeiben mindössze a keresők 3,1%-a talált munkát. 79 Tolna megyében eléggé korlátozott mértékben állt rendelkezésre fa, a háború előtti, — Szlavóniából és délről érkező szállítmányok feldolgozása megszűnt. A sajtó keveset foglalkozott ezzel az iparággal, nem voltak reprezentatív nagyüzemek, amelyek magukra hívhatták volna a közvélemény figyelmét. Jellemző módon még a Szilágyi szerkesztette „mindentudó"-ból is kimaradt pl. a talpfatelítő üzem és a helyi, dombóvári sajtó sem foglalkozott ezzel az üzemmel. A következő iparág: a bőripar már jelentős hagyományokkal, üzemekkel rendelkezett a megye területén. A „mindentudó" két bőrgyárról tett említést 1929-ben: a simontornyai Fried-féle gyárról, mely ekkor már részvénytársaság és Welltmann Mórné hőgyészi bőrgyáráról. Ez utóbbi nem szerepel az 1930. évi népszámlálás 20 munkásnál többet foglalkoztató üzemei között, de a simontornyai bőrgyárnak van ekkor a megye üzemei közül a legtöbb alkalmazottja. Az e bőrgyárban dolgozók száma 1920-tól 10 év alatt 65 főről 492 főre növekedett. 80 A gyár a világháború után tért rá a chrómbőrgyártás terén szerzett tapasztalatok értékesítésére, és ez mozdította azután elő nagymértékű fejlődését, amelyet a munkáslétszám növekedése is dokumentált. A talp- és a chrómbőrgyártás részére új helyiségeket kellett építeni, s így hamarosan új gyár épült a régi mellett, új erőtelep létesült, amely elektromos árammal látta el a 310