Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Gutai Miklós: Tolna megye egészségügyének története az 1801. és 1831. év között • 207

körülvett veszteglő ispotály két fő részből állott: az egyikben azok a személyek voltak, akik csupán koleragyanús helyről érkeztek, a másikban pedig a már járvány sújtotta helyről jövő utasokat vagy azokat a személyeket helyezték el, akik az utazásuk módját tökéletesen nem tudták bizonyítani. Az intézethez —• az orvosok, egészségi tisztek, őrök és szolgák számára lakások, az elhunytak részére pedig külön temetőhely tartatott. A veszteglő helyre érkezők szigorú elkülönítése már kezdettől fogva biztosított volt, hiszen azoktól az utasoktól, akiket a határőr ezen a bátai veszteglő házhoz kísért, hosszú fából készült fogókkal elvették az utazási céljukat és egészséges voltukat bizonyító leveleket, azokat fertőtlenítés céljából végzett megfüstölés után megvizsgálták és tulajdonosukat attól függően, elhelyezték a megfelelő épületrészben. Külön kamrák álltak az utasok poggyászának elhelyezésére, amiket gondosan szellőztettek és kitisztítottak. A veszteglési idő eltelte után, az utazók — bejövetelükkel ellentétes oldali kapun — igazoló levelük és poggyászuk átvétele után, az intézményt körülvevő vizesárkon elhelyezett hídon keresztül távoztak.

141 Az állandó kiküldöttség ezen intézkedései azonban nem tudták megakadályozni a kolerának megyénkbe való bejutását. Igaz, a kordonvonalak nem voltak túl szigorúak, hiszen erre intett a nádor július 20-án kelt 1291. számú levele is, mely szerint „az elzáró vonatok csak olyan mértékben szoríttassanak, amenynyire azok a népnek, a mostani sürgős mezei munkától való káros elvonattatása nélkül állhatnának fenn." A kolera megyei elterjedése ellen hozott intézkedések Tehát, nem kis rémületet okozott megyénkben, Havas Ignác tisztifőorvos és Wurzenberger József sebésznek azon jelentése, melyben tudósították a kiküldöttséget, hogy „ ... Pakson, július 29-én kiütött nyavalya, külső jelenségeire nézve megegyez azzal a Keletindia Epekórsághoz hasonlóval, mely hazánk több részeiben már régebben uralkodik..." A Pakson észlelt kolerával csaknem egyidőben Dunaföldváron is történt hasonló megbetegedés. Ezekből megállapíthatjuk, hogy megyénkben is a fő közlekedési útvonal mentén érkezett ez a félelmetes járvány.

142 Havas Ignác javaslatára, mely szerint a „kérdéses nyavalya leginkább a Duna folytán venné irányzatát", Paksra, Dunaföldvárra, Bölcskére, Madocsára, Dunaszentgyörgyre, Faddra — később pedig a járvány további terjedése miatt a megye összes helységében — köztiszteletben álló személyekből bizottságokat neveztek ki, akiknek feladatuk a járvány terjedésének meggátlása illetőleg a járvány elleni küzdelem irányítása volt.

143 Az állandó kiküldöttség arra kérte ismételten a helytartótanácsot, hogy a megyénkbe több orvost küldjön, mert az itt munkálkodó két orvosdoktor képtelen eredményesen felvenni a küzdelmet a járvánnyal szemben.

Wl A kérés meghallgatásra talált és Bibó Gedeon doktor, Scuprien János, az orvostudományt gyakorló tanulóval, központi utasításra megérkezett és itt 68 napon keresztül, csaknem a járvány megszűnéséig segítették a megye lakosainak egészségügyi ellátását. További segítséget jelentett, hogy a megye vezetőinek kérésére Esterházy Miklós, Bécsben, 1831. augusztus 1-én kelt levelében hozzájárult, hogy két uradalmi orvosa; Christ János és Liebhald Gyula is a dombóvári, ül. simontornyai járásban az egészségügy „ügyigazgatásával" megbízasson.

145 2"5