Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Szenczi László: A párt művelődéspolitikájának megvalósulása Tolna megyében • 113

geiről. Sok olyan fiatal pedagógus került úgy pedagógusképző intézetbe, hogy a tanulást csak rákényszerítették, s oklevéllel a kezében kellett csalódnia, mert kevesebbet kapott anyagiakban, mintha nem tanult volna. Itt elsősorban a munkából elszólított szakérettségis és egyéb esti iskolán végzettekre gondolunk. Nem kis szerepet játszott az ellenforradalom oldalára csapódásukban az is, hogy a kikerült fiatal pedagógusok jól megtanulták, de nem tették magukévá a szocialista gazdaságtant, a materializmus alaptételeit, a dialektikus módszereket. így az átszervezésükről a későbbiek során kellett gondoskodni. Nagyon sok fiatal nagy „öntudata" ellenére sem vállalta szívesen a falusi, tanyasi állást, de gyakran visszautasított minden irányítást, oktatást, mert úgy érezte, hogy látóköre, világnézete szélesebb idősebb kollégáinál. Sokan közülük valóban helyesen látták a hibákat, szerették volna azokat kijavítani, s dühösek voltak azokra, akik jövőjüket elrontották. Pedagógusaink fogyatékosságai legfőképpen világnézeti tájékozatlanságukból adódtak. Ennek okait a jelentés abban jelöli meg, hogy az ideológiai képzésben nem tanították az alapvető ismereteket és tételeket, helyette a napi politikai eseményeket próbálták magyarázni a marxizmus—leninizmus eszméivel. Helytelen volt párttörténetet tanítani a politikai gazdaságtan és a materializmus alaptételei helyet. Nevelőink a taktikai elveket ugyan megismerték, de alkalmazásukat nem mindig értették, s emiatt sokszor a pozitív eseményeket is ellenségesen nézték. Az alapvető ismeretek hiányában nem láthatták a nacionalizmus, sovinizmus és revizionizmus káros hatásait sem. De nem váltak vitaképessé sem, hisz továbbképzésük is puszta hozzászólásokat jelentett csupán, az anyag nagy részét gyakran el sem olvasták. A vallásosság is nagy akadálya volt pedagógusaink továbbfejlődésének. Minthogy az egyház index alatt levőnek tekintette a marxista—leninista ideológiát, azért a pedagógusnők jelentős része azt nem is kívánta megismerni, nehogy bűnt kövessen el az egyház ellen. Az okok között kell megemlítenünk azt a szinte általános gyakorlatot is, hogy az iskolaigazgatók képviselték a testületet politikailag, egyéni színvallásra így alig volt szükség. Nevelőink nagy része idealista nevelésben részesült, továbbképzése megoldatlan volt, állásfoglalásra, egyéni színvallásra nem kényszerült, s mindez súlyos ellentmondásokat szült egyrészt önmagával, másrészt tanítványaival kapcsolatban. A kulturális téren elkövetett szektás, dogmatikus hibák bírálata és kijavítása ürügyén marxista mezben jelentkeztek a revizionista nézetek 1953 után. Ezek — éppen a fenti okokból is következően — megyénkben is zavarólag és fékezőleg hatottak kulturális téren. Általánossá vált a hibák minden területen való felnagyítása, az eredményék lekicsinylése, nem egy esetben azok tagadása. A népművelésben az „egységes nemzeti kultúra" jelszava talált visszhangra, amelyet felhasználtak arra, hogy mindenfajta hagyományt egyformán népszerűsítsenek. Az ismeretterjesztésben a termelési propaganda elleni fellépés részben apolitizmust eredményezett, részben teret engedett a különböző antimarxista nézeteknek. Az ellenforradalmi erők az ellenforradalom előkészítésében tudatosan törekedtek a munkásokban, parasztokban, értelmiségiekben még meglevő nacionalizmust, revizionizmust, vallásos maradványokat felerősíteni. Mindezek következményeként gyengült a kulturális élet pártirányítása, a kulturális élet területén ziláltság, a polgári kultúra selejtes termékeinek ter123