Tanulmányok Tolna megye történetéből 6. (Szekszárd, 1974)

Szenczi László: A párt művelődéspolitikájának megvalósulása Tolna megyében • 113

hogyan használták ki a hazafiság külső jeleinek száműzését kezdetben abban a jelszóban, hogy „Merjünk magyarok lenniI"

a s mely később odafejlődött, hogy „Aki magyar, velünk tart!" Különösen a pedagógusok hazafias érzését bántotta nagyon a Szovjetunió gátlás nélküli dicsőítése, ami legfőképpen a tankönyvekben és tananyagban mu. tatkozott meg erősen. Ennek egyik következtetése aztán az volt: „mindent az oroszok találtak fel". Tankönyveinkben túlzottan sok volt a szovjet irodalmi példa. A szovjet pedagógusok vitáit igazságként fogadták el és alkalmazták, holott e viták kiforrására a Szovjetunióban is várták még, s egyáltalán nem kívánták meg, s különösen nem várták el azt a helytelen vezetési módszereinkből és másolási hajlandóságunkból adódó határ nélküli dicsőítéseket, s a forrongó módszerek azonnali alkalmazását. Mindezek a hibák odavezettek, hogy a hazafias érzésükben megbántottak a nacionalista jelszavak áldozataivá estek és nem értették meg a hazafiság és nemzetköziség érdekközösségen alapuló viszonyát. Minthogy az ellenforradalom ez utóbbit tudatosán szembeállította, a zavar mindinkább fokozódott e téren. A jelentés igen fontos feladatként jelölte meg e viszony helyes megmutatását. Súlyos hiányosság volt megyénkben is, hogy az SZKP XX. kongresszusa utáni időkben a pártfunkcionáriusok nem mertek önállóan állást foglalni a nekik feltett kérdésekben, hanem várták a központi irányítást. Jó példa volt erre Bárd Flórián esete

2 (a művelődési osztály osztályvezető-helyettese), akit a megyei pártbizottságtól két elvtárs felkeresett a XX. kongresszussal kapcsolatban és kérdéseket tettek fel neki a Szaburov-beszédet illetően. Bárd elvtárs elmondta a maga véleményét, de a két elvtárs véleményt nem mondott, mert még központi irányítást nem kaptak. így aztán a felvetett problémákra nem is válaszoltak. Az ilyen jellegű esetek is hozzájárultak ahhoz, hogy egyes pedagógusaink a jobboldali beállítottságú íróink magyarázatát fogadták el jó néhány felvetődő kérdéssel kapcsolatban. így vált vezérszólammá a pedagógusok körében is „Az osztályharc nem éleződik, hanem csökken", „Az osztálybékére van szükség" és „A demokráciát mindenki számára". Sok igazgatónk lelkes híve lett az írószövetségnek és 1956 augusztusában és szeptemberében politikai tájékozottságát szinte kizárólag az Irodalmi Újságból merítette. Áz oktatásügy Tolna megyei szervezésénél is adódtak problémák. A sok szakfelügyelői, tanulmányi felügyelői látogatás eredménye az lett, hogy pedagógusaink mindenben eligazítást vártak a felügyelőktől, hisz ez volt a kényelmesebb és felelősségmentesebb. Az iskolák ilyen „agyondédelgetése" oda vezetett, hogy pedagógusaink sem világnézeti, sem módszertani problémáknak nem néztek utána. De maga az igazgató sem volt egyéb egy-egy iskolában,

3 „mint politikai exponens", akinek védőszárnyai alatt nyugodtan meghúzódtak a reakciós beállítottságú nevelők is, hisz helyettük is nyilatkozott. Mindez annak eredményeként következett be, hogy keveset bíztunk az igazgatókra, nem növeltük sem hatáskörüket, sem felelősségüket. Nevelőink az anyag maximaiizmusát, s ennek következtében eleve eredménytelenségre kárhoztatott munkájukat látva, a közoktatási rendszerünket kezdték mindezért szidni. Pedagógusaink ellenforradalomban tanúsított állásfoglalásaiban szerepet játszott származásuk sokrétűsége is. Sok tanítónak felesége, egyéb rokoni szálai révén kapcsolatai voltak a kuláksággal és a kispolgársággal, s a velük kapcsolatos rendszabályok érzelmileg a pedagógusok egy részét is érintette. Élesen je121