Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Holub József: Az újjáépítés megindulása Tolna megyében a török kiűzése után 1686-1703-ig • 5

rendezése nem is késhetett sokáig, amint a viszonyok konszolidálódni kezdtek, mert a szegény nép részéről egyre több panasz hangzott el a megismétlődő kétszeres megterhelés miatt.

3 Tolna megye természetesen igényt tartott mindazokra a helységekre, amelyekről úgy tudta, hogy valaha hozzá tartoztak, — Baranya megye viszont szintén nem akart engedni jogosnak vélt igényeiből, így éles harc indult meg a két megye között. Az ország törvényei azt írták elő, hogy a megyék között fennforgó határvillongásokat tiszténél fogva a nádor vizsgálja meg és döntse el.

4 Esterházy Pál Matusek András győri és fejérvári kanonok elnöklete alatt bizottságot küldött ki, s ez 1695. szeptember 6-án azt jelentette neki, hogy úgy oldották meg a kérdést, hogy mindkét fél igényeit kielégítették, és „a szegénység bizonyos dependentiát megtanulván, nem fog a sokfelé adózás, huzás-vonyás miatt fogyni, lamentálódni"; egyben kérték a nádort, értesítse a megyéket, hogy a mostani dézsmálás alkalmával már vegyék figyelembe a most megállapított határokat s ezek alapján intézzék a porciózást és az elszállásolást.

5 Broderich András, aki 1695. végén h. alispán volt, majd 1696. elején rendes alispánná választatott meg, teljes erővel feküdt bele ebbe az ügybe s megyéje érdekében késhegyig menő harcot kezdett a szomszédos Baranyával; ebben mindenképpen támogatta őt főispánja, a pécsi püspök is. Fennmaradt egy összeállítása, amelyet 1695. végén készített azokról a helységekről, amelyekről úgy tudta, hogy régi idők óta jogosan Tolnához tartoznak,

6 s ez is azt mutatja, hogy az a reménye az említett bizottságnak, hogy javaslata meghozza a nyugalmat, nem vált valóra. Így a nádornak kellett dönteni. Esterházy, miután megkapta a bizottság jelentését a határjárás eredményével együtt, 1696. március 12-re hívta meg az érdekelteket Pozsonyba, hogy ott meghozza döntését. Ezek meg is jelentek, s a Tolna és Baranya közti vitában III. Bélának 1190-i oklevelét vették elő, amelybe II. Endre király Boda, Narad és Máza földeket adományozó (hamis!) oklevelének része van foglalva,

7 s ennek alapján Mázát és a tőle északra elterülő vidéket Tolna megyének ítélte oda a nádor.

8 Ez az ítélet azonban nem jelentette ennek a viharos ügynek a lezárását. Tolna megye folytatta bizonyítékok gyűjtését követeléseinek alátámasztására; Mérey Mihály, szekszárdi apát, volt esztergomi kanonok március végén Nagyszombatból azt írta az alispánnak, hogy igyekezni fog megszerezni bizonyos okleveleket, „hiszen kötelessége azért a megyéért fáradni és érdekeiért áldozatot is hozni, amelynek szerény tagja."'

3 Baranya meg még kevésbé volt hajlandó a bizottság javaslatába belenyugodni. Itt Visa János, püspöki helynök volt a fő mozgatója ennek az ügynek, aki ebben a kérdésben tehát szemben állt a püspökével.

10 Ügy látszik, hogy a két fél valamiféle megoldást keresett, mert Tolna megye felhívta szomszédját, hogy küldje ki megbízottait helyszíni vizsgálatra és határjárásra, s Baranya azt válaszolta, hogy június 19-re elküldi hites emberét Mázára. Ebből az összejövetelből azonban nem lett semmi, mert a baranyai deputátusok azt közölték Tolnával ezen a napon kelt levelükben, hogy a budai káptalan protokollumának egy 1437-i oklevelére támaszkodva igényt tartanak Szekszárdra, Űjpalánkára, Grábócra s még más helységekre. Annyira képtelen követelés volt ez, hogy csak azzal magyarázhatjuk, hogy látva, mily rosszul áll ügyük, jobbnak gondolták, ha sokat követelnek, mert akkor valamit csak meg8