Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Bihari Ottó: Tolna megye közigazgatása 1945-49 között • 459

ebben a vonatkozásban: az első az alispáni szék betöltése körüli csatározás, a másik pedig a szekszárdi polgármesteri funkció betöltése. Az alispáni tisztség betöltésének „folyamata" még a választások előtt kezdődött el azzal, hogy a három baloldali párt megállapodott e funkció parasztpárti jelölttel való betöltésében. A parasztpárt megyei szerve azonban nem kívánt jelöltet állítani, hanem országos központjától várt ilyen javaslatot. Hoszszas huzavona után valóban érkezett egy pályázat, amely formailag sem volt elfogadható, s egyébként benyújtóját a megyében még saját pártja sem ismerte. Mivel később sem jelentkezett személyesen, a pályázatot komolytalannak tekintették, és új pártközi megállapodás született a szociáldemokrata párt jelöltje (dr. Kelesy Dezső) javára. A választás előtt a belügyminiszter — nem hivatalosan ugyan — közölte a főispánnal, hogy egy kibocsátandó minisztertanácsi rendelet hamarosan felfüggeszti a megye önkormányzatát, ez a rendelet azonban a választás napjáig nem érkezett meg. A törvényhatósági bizottság tehát október második felében kitűzte és lefolytatta a választási eljárást. A szociáldemokrata jelölt a kisgazdapártéval szemben 51:36 arányban győzött.

31 (Jellemző, hogy a titkos szavazáson egyes „baloldali" bizottsági tagok a pártközi megállapodás ellenében szavaztak.) Az alispán választást követően jelent meg a 9560/1945. ME. sz. r., amelyik a megye önkormányzatát felfüggesztette, s a törvényhatósági bizottság ezentúl nem működött. Az alispán korábbi megválasztása azonban jogszerű és érvényes volt. Ezt azonban a belügyminisztérium — valószínűleg az akkori kommunikációs nehézségek miatt — nem tudta, s így került sor a korábbi parasztpárti pályázó (dr. Szentgyörgyi István) alispáni kinevezésére — anélkül, hogy a korábban megválasztott alispánt felmentették volna e tiszte alól. Nem hiába jelent meg a szekszárdi újságban a „Vitustánc egy alispáni szék körül" c. cikk.

32 A két alispán ezután együtt funkcionált — eléggé tragikomikus viszonyok között. A tisztviselői kar maga — érezhetően — a „helyi" alispán mellé állt, hiszen ő a pénzügyi apparátusból került át; nem érezték tehát magukat fenyegetve valamiféle ismeretlen reformok által. Végül a válságot hosszú hetek múlva az oldotta meg, hogy a parasztpárti alispán érdektelenségét hangoztatva visszautazott Budapestre (hosszú évekig a belügyminisztérium vezető funkcionáriusaként, utoljára közigazgatási főosztály vezetőjeként tevékenykedett). Ez a kettősség azonban a szociáldemokrata alispánt szembeállította a baloldali pártokkal, s mivel úgy érezte, nem kapott teljes támogatást ezektől, egyre inkább a kisgazdapárt és a szociáldemokrata jobboldal közigazgatáspolitikai vonalát vitte. A belügyminisztérium mind nagyobb ellenállást tapasztalt a megyei közigazgatás reformterveivel szemben. így az összeütközés várható volt. 1946 júliusa elején közölte a belügyminisztérium, hogy az alispánt B-listára helyezték.

33 Bár a szociáldemokrata párti államtitkár július 16-án úgy nyilatkozott, hogy az alispán állásában visszamarad, e tisztbe való visszahelyezéséről csak december 19-én rendelkeztek.

34 Addigra azonban a megyei tisztviselők egy része és az alispán között a viszony nagyon elromlott. (Közben ugyanis az egész apparátusban megtörtént a B-listázás; egyes tisztviselők, akik ez alkalommal magasabb funkcióba kerültek, hajlandók voltak konstruktívabb, demokratikusabb közigazgatási politikát folytatni; erre az alispán igen érzékenyen reagált, s mintegy vele szembeni fellépésnek tekintette.) Végül is visszahelyezése után négy hónappal a belügyminiszter a 9560/1945. ME. sz. rendeletben biztosított jogánál fogva felmentette őt e tiszte alól, s új, szintén szociál470