Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Csizmadia Andor: Jogszabályalkotás Tolna megyében • 399

Személyi kérdésekben 1910-ben szabályozták a községi jegyzők szabadságát „a községi kör- és segédjegyzők szabadságidejéről és ezzel kapcsolatos helyettesítésről" szóló szabályrendeletben. E szerint a jegyzőnek évi 4 heti, a segédjegyzőnek évi 3 heti szabadságra van igénye. A szabadságot csak akkor lehet megtagadni, ha a helyettesítés akadályba ütközik (egyébként ha a községben nincs helyettesítést ellátó jegyző — segéd jegyző —, a szomszéd községbeliek látják el), vagy a szabadságot kérő további működését rendkívüli közszolgálati érdekek követelik, vagy végül, ha a szabadságot kérő oly hivatalos ügyekkel van jelentékeny hátralékban, amelyeknek ellátása halasztást nem tűr. Betegség esetén is ezeket a szabályokat kell alkalmazni. Betegség miatt szabadságot legfeljebb 3 hónapra lehet engedélyezni; de az — különösen indokolt esetben — egy évig tarthat. Ha a jegyző továbbra sem nyeri vissza munkaképességét, nyugdíjazni, vagy végkielégíteni kell. Szabadság alatt a jegyző rendes illetményét élvezi, de terhes átalányát (külszolgálatért) a helyettesítő kapja meg.

124 A kezdődő infláció hatására 1910-ben hozzájárulnak a vármegyei útmesterek munkaviszonyainak rendezéséhez, illetve fizetésemeléséhez. Az útmestereket 1911. január 1-től a XI. fizetési osztályba sorolják, átalányukat, fuvardíjukat pedig megemelik.

125 Az új rendezés egyben azt is mutatja, hogy az 1907-ben hozott szabályrendeletet a minisztérium nem hagyta jóvá, mert az új szabályrendelet csak az 1891-ben és 1898-ban hozott útmesteri szabályrendeleteket helyezi hatályon kívül; egyben a szolgálatra vonatkozó minden kérdést tisztáz. 1912-ben az útkaparók fizetését javították, „mert a vármegye azon legszerényebben ellátott alkalmazottjainak már-már elviselhetetlen anyagi helyzete kényszerítő parancsként" követelte, hogy a megdrágult életviszonyok figyelembe vételével az útkaparók díjazását a lehetőség határán belül javítsa s azt is megakadályozza, hogy e rendszerint kipróbált jó munkaerők a vármegyét otthagyják.

126 A jegyzők érdekében alkották 1911-ben a községjegyzői fizetési alapról szóló szabályrendeletet. Az alapba kerülnek az 1904 :XI. te. szerint megállapított fizetések folyósítására a minisztériumi állami javadalmazás, a községek hozzájárulása.

127 Módosították a belügyminiszter észrevételei alapján a még 1909-ben megállapított jegyzői nyugdíj-szabályrendeletet is, mert a községek hozzájárulásai nem fedezték a hiányokat s azokat 8, illetve 10 fillérre (lakosonként és évenként) meg kellett emelni. Rendezték a viszonosság kérdését is a Tolna vármegyei tisztviselői és jegyzői nyugdíjalapok között.

128 A belügyminiszter azonban ezzel a változtatással nem volt megelégedve (98.541/1911. BM. leirat), újabb, pontosabb szövegezést kívánt és a viszonosság további kiterjesztését. Ezért az 1912. március 30-i,

129 majd a belügyminisztérium újabb leiratára (96.532/1912. BM.) az augusztus 13-i közgyűlés elvégezte a kívánt módosításokat.

130 Ujabb módosításra került a vármegyei nyugdíj-szabályrendelet is. Az 1912, évi LXV. te ugyanis az állami alkalmazottak nyugdíját rendezve, azt az előbbinél több vonatkozásban kedvezőbben állapította meg. A vármegye közgyűlése, azért ,,a hasonló elbánás elvéből kiindulva" e kedvezményeket a vármegyei alkalmazottakra is ki kívánta terjeszteni, mert a nyugdíjalap állaga ezt lehetővé teszi. E szabályrendelettel vezették be többek között az egyetemet végzettekre vonatkozóan azt a kedvezményt, hogy a nyugdíj kiszámításánál a végbizonyítvány megszerzésével a szolgálatban eltöltött időnek minden hét hónapját nyolc hónapnak kell tekinteni, s bevezették a tisztviselői kategóriáknál a lakbérnyugdíjat is.

131 Ugyanekkor emelték „a vármegyei tisztviselők és más 426