Tanulmányok Tolna megye történetéből 5. (Szekszárd, 1974)

Révész T. Mihály: A közigazgatás rendezésének egyes kérdései Tolna megyében 1929-ben • 371

már nem befolyásolnák lényegesen azt a képet, amelyet az olvasó méltán kialakíthatott magában a simontornyai járás főszolgabírójáról. A súlyos hibák és vétkek ellenére a főszolgabírónak a központi ellenőrzés megállapításai miatt még a hajaszála sem görbült meg és sikerült elkerülnie a fegyelmi büntetést. Ebben közrejátszott a bizottság jóindulata is. A belügyminiszternek a minisztériumi ellenőrzés eredményeiről készített s a törvényhatóságnak megküldött összefoglalójában ugyanis leszögezte, hogy kiküldötte azt is megállapította, „hogy Reich Oszkár járási főszolgabírót még 1914. évben, szolgabíró korában a hadsereg és a hadvezetőséggel szemben tanúsított előzékenységének elismeréseként a Ferencz József lovagrenddel tüntették ki, nem különben, hogy vadászati érdekek előmozdítása és különösen a vadorzók erélyes és sikeres üldözése körül kifejtett buzgalmáért az országos magyar vadászati védegylet elnökétől dicsérő oklevelet kapott."

m A miniszter mindezek után a szép és elismerésre méltó „érdemek" felemlítése után mégis kénytelen volt sajnálattal megállapítani azt, a számára minden jel szerint nem nagy jelentőségű tényt, miszerint „a simontornyai járásban a közigazgatás nem mindenben felel meg azon követelményeknek, amelyet a jó közigazgatás és a közönség érdekében, tőle (Reichtől), mint hoszszabb szolgálati idővel bíró főszolgabírától feltétlenül meg kell követelnem".

125 S hogy a miniszter e feddő szavainak kellő súlyt kölcsönözzön, Reich Oszkár főszolgabírót figyelmeztetésben részesítette. A völgységi járásban és a tamási járásban az igazgatási munka színvonala a bizottságot erősen emlékeztethette a simontomyai állapotokra. A bizottság mindkét helyen megállapította, hogy „a járási főszolgabírák a járásbeli községek ügyvitelét nem azzal az alapossággal és mindenre kiterjeszkedő körültekintéssel vizsgálták meg, mint amellyel felügyeleti szempontból kötelességük lett volna".

126 Ám dőreség volna a községek fölötti felügyeletet számonkérni olyan főszolgabíróktól, mint Kurz István dr., vagy Szabó Elemér volt, akik a kellő ellenőrzés gyakorlását még saját hivatalukban is elmulasztották. A belső munkaszervezés egyébként sem volt e két járás vezetőjének erős oldala. A vizsgálatot összefoglaló miniszteri sommázat is arra utal, hogy „Kurz István főszolgabíró a hivatalához beosztott Laki Zoltán járási szolgabírának túlságosan sok ügyet osztott ki, mely olyan megterhelést jelentelt egy szolgabíróra nézve, hogy annak még a legnagyobb szorgalommal és teljesen kielégítően képtelenség megfelelni".*

27 Szabó Elemér pedig a hivatalához beosztott szolgabírót „nem irányította, nem ellenőrizte", aminek következtében több szabálytalanságot is felfedeztek. A rossz munkaszervezéssel magyarázható mindkét járásban a kihágási ügymenet és ügykezelés „lassú, késedelmes és rendetlen" volta is. A most felsorolt hiányosságok csupán sovány kivonatát adják a bizottság által a völgységi és a tamási járásban felfedett szabálytalanságoknak, rendellenességeknek. Mindezek azonban — úgy tűnik — ezúttal sem adtak elegendő alapot a mulasztó és hanyag főszolgabírák és szolgabírák fegyelmi felelősségre vonásához. Az eddigiek alapján joggal feltételezhetjük, nem merész az a megállapítás, hogy a Belügyminisztérium vizsgálóbizottsága a Tolna megyei járásokban észlelt hibák és hiányosságok láttán nem lehetett túlzottan elégedett az alsóbb szintű helyi igazgatással. Ám, az elégedetlenséget csak tovább fokozhatta az a 391